Nagyvilág

Negyvenötre emelkedett az Ida hurrikán áldozatainak száma

Michael M. Santiago / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Michael M. Santiago / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Legalább negyvenöt embert ölt meg eddig az Ida hurrikán az Egyesült Államok északkeleti részén. New Yorkban és New Jersey-ben példátlan mennyiségű csapadék hullott. A BBC News azt írja, a halálesetek összesen hat államot érintenek.

Phil Murphy, New Jersey kormányzója szerint legalább huszonhárom ember halt meg államban, az áldozatok többsége járművekben ragadt a víz emelkedésekor. New Yorkban legalább tizennégy ember vesztette életét, köztük egy kétéves kisfiú. Az áldozatok közül tizenegyen megfulladtak, miután csapdába estek az elárasztott pincékben – közölték a helyi hatóságok. Pennsylvaniában őt ember halt meg, de haláleseteket jelentettek Marylandben és Virginiában is.

New Yorkban 835 embert kellett kimenteni az elakadt metrószerelvényekből a helyi rendőrség csütörtöki közlése szerint, miután a víz elárasztotta a állomásokat és alagutakat. Egyes felvételek a víz feszínén úszó autókat mutatnak. Az Associated Press azt írta, mintegy ötszáz járművet hagytak hátra a gazdáik New Yorkban. A közösségi oldalakon leképesztő felvételek terjednek a puszíttó áradásról.

Joe Biden amerikai elnök a régióban eddig soha nem látott árvízről beszélt, mint mondta, az Ida hurrikán által okozott pusztítás, valamint a nyugati erdőtüzek újabb figyelmeztetést jelenteknek az éghajlati krízissel összefüggésben. Az elnök azt mondta, „történelmi beruházásra” van szükség a védekezéshez, ami elsősorban infrastruktúrafejlesztést jelent, beleértve az utak és hidak korszerűsítését, valamint az energiahálózatok, a víz- és szennyvízelvezető hálózatok fejlesztését.

Az elnök pénteken Louisiana államba látogat, hogy felmérje a kárenyhítéssel kapcsolatos teendőket. Az Ida hurrikán vasárnap itt csapott le elsőként, aminek következtében több mint kilencszázezer ház marad áram nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik