Belföld

Budai Gyula feljelenti Cseh Katalint

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt feljelentést tett Cseh Katalin momentumos EP-képviselő ellen Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.

A kormánypárti politikus csütörtökön az MTI-nek elmondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságál tett feljelentést a Cseh Katalinhoz köthető cégek állami támogatásával kapcsolatban.

A fideszes képviselő szerint a feljelentés mellé csatolt dokumentumok – cégkivonatok, tulajdoni lapok és támogatási szerződések – egyértelműen igazolják, hogy a Cseh Katalinhoz kapcsolható céghálózat nem arra a célra a használta fel az állami és európai uniós támogatást, mint amire a pályázatokat benyújtotta.

Budai szerint az érintett cégek koncepciója az volt, hogy minél nagyobb támogatási intenzitású térségben – így például a leghátrányosabb nógrádi kistérségben – nyújtsanak be pályázatot, így minél nagyobb állami támogatást szerezzenek meg, majd szerinte mindenhova ugyanazt a projektet jelentették le, a beruházások azonban nem valósultak meg. Vagyis a megnyert pénzt nem a projektekre fordították, de hogy hová, azt majd a nyomozó hatóság kideríti – tette hozzá.

Budai Gyula elmondta azt is: Cseh Katalin 2018-ig volt tulajdonos és ügyvezető a cégekben, az érintett pályázatokat viszont ezt megelőzően, 2016-ban és 2017-ben nyújtották be, a megvalósítási határidő pedig 2020-2021 volt.

Cseh Katalin közleményben reagált Budai feljelentésére.

Elhiszem, hogy az egykori elszámoltatási kormánybiztos végre szeretne valami eredményt felmutatni, de csalódás fogja érni. Feljelentése nem más, mint a legújabb fejezete annak a hazug és aljas lejáratási kísérletnek, amit a Fidesz és propagandamédiája hosszú hetek óta folytat ellenem. De nem fognak tudni megfélemlíteni.

– közölte Cseh.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik