Sport

Nem indul a címvédő a műkorcsolya-Eb-n

Sérülés miatt visszalépett a versenytől a párosok között címvédő, háromszoros világbajnok német Aliona Savchenko és Robin Szolkowy.

Az olimpiai bronzérmes duó a szerdai edzés után jelentette be, hogy nem lép jégre a délutáni rövidprogramban, a sheffieldi kontinenstornán. Mint kiderült, a 28 esztendős Savchenko 13 nappal korábban tréning közben combizomhúzódást szenvedett, s állapota nem javult, erős fájdalmai miatt nem tudja vállalni a versenyt.

“A korábbi sérülés kiújult, ezért meg kellett hoznunk ezt a döntést” – mondta Ingo Steuer, a páros edzője. “Számunkra az a legfontosabb, hogy a márciusban sorra kerülő nizzai világbajnokságon százszázalékos állapotban tudjunk jégre lépni, s megverjük az Európa-bajnokot.”


Stefan Prengle
, a Német Korcsolyázó Szövetség (DEU) orvosa azt mondta, Savchenko öt-hét napon belül ismét elkezdheti az edzéseket. Az ukrán származású korcsolyázó Sheffieldben marad, s ott kezelteti tovább sérülését.

A négyszeres kontinensbajnok páros korábban bejelentette, hogy a Svájcban jövő csütörtökön sorra kerülő “Art on Ice” elnevezésű pénzdíjas bemutatón szeretne szerepelni, a nemzetközi szövetség (ISU) azonban emiatt megbüntetheti, a szabályzat ugyanis kimondja, amatőr versenyzési joggal rendelkező korcsolyázók nem vehetnek részt pénzdíjas eseményeken.

A sheffieldi Eb-n szerdán (ma) 14 óra 45 perctől a párosok, 19 óra 30  perctől pedig a jégtáncosok rövidprogramjára kerül sor, utóbbiban a Nagy Zsuzsanna, Fejes Máté kettős is érdekelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik