Tudomány

Az MTA két volt elnökéé a Szent István Rend

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI
A legmagasabb állami elismerést Lovász László és Vizi E. Szilveszter kapta.

A Szent István Rend nemzeti elismerésünk legrangosabb kifejezője, a tiszteleté határon innen és túl – mondta Áder János államfő, amikor átadta az elismerést Lovász László matematikusnak és Vizi E. Szilveszter orvosnak, a Magyar Tudományos Akadémia  (MTA) két korábbi elnökének Budapesten, a Sándor-palotában.

Hagyományaink szerint nemzeti ünnepünkön a Szent István Rend átadásával a legkiválóbbaknak adjuk meg a kellő tiszteletet. Ma azoknak, akik Eötvös Loránd méltó utódai voltak a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztján. Méltó utódok, kiváló tudósok, jó magyarok

Eötvös Loránd szavait idézve az államfő azt mondta:

ha igazi tudósok és – amint kell – jó magyarok akarunk lenni, úgy a tudomány zászlaját olyan magasra kell emelnünk, hogy azt a hazánk határain túl is meglássák, és megadhassák neki az illő tiszteletet.

Az MTI szerint az államfő köszönetet mondott a díjazottaknak, hogy Eötvös Loránd és Bolyai János nyomdokain haladva világraszólót alkottak. Lovász Lászlót méltatva úgy fogalmazott: a matematikában aligha létezhet nagyobb, világraszólóbb dicsőség, mint nevet adni egy bizonyított állításnak, ami további matematikai tudás forrásává, kiindulási pontjává válik. A Lovász-féle „lokális lemma” ilyen. A matematikus egy zivataros, alvásra alkalmatlan éjszaka jött rá, miként lehet egy nagyon kis valószínűséggel bekövetkező eseményről bebizonyítani, hogy lehetősége nem nulla. A köztársasági elnök hangsúlyozta, egy ilyen felfedezés nem a semmiből érkezik: Lovász László a magyar matematika Aranycsapatából igazolt a világ élvonalába.

“Az Erdős Pál köpönyegéből előbújó nemzedék tagjaként már fiatalon hírnevet szerzett, később pedig számtalan elismerést a diszkrét matematika és az elméleti számítógép-tudomány területén. Gyermekkorától tudta, hogy a matematika nemcsak megtanulandó tantárgy, hanem egy akár művészi élvezetet nyújtó tudományterület.

Áder János hozzátette, a matematikus lelkesedését később nagy hatású tanárként, inspiráló előadóként, felelős vezetőként adta tovább Budapesttől Ohióig. A köztársasági elnök kitért arra, hogy a Norvég Tudományos Akadémia idén, immár harmadik magyarként Lovász Lászlónak ítélte a matematikatudomány legértékesebb kitüntetését, az Abel-díjat.

Vizi E. Szilvesztert méltatva az államfő kitért rá hogy a tudományos világ egyik központjában, az Oxfordi Egyetem Gyógyszertani Intézetében kutatta az idegsejtek működését. A tankönyvi adatoktól merőben eltérő állításait eleinte kétkedéssel, hitetlenkedéssel és távolságtartással fogadták, de Vizi E. Szilveszter tudta, a felfedező először mindig egyedül van, ezért ragaszkodott igazához. Áder János hozzátette: Vizi E. Szilveszter oxfordi eredményei áttörést hoztak az idegsejtek közötti kommunikáció megértésében.

Ezzel kapcsolatos tanulmánya klasszikussá vált, a kezdeti elutasítást követően számos elismerést kapott, tudományos kutatók hivatkozási alapja lett.

Munkájával bebizonyította, hogy agyunk bizonyos idegsejtjei nagyon messziről is képesek elérni egymást, beszélgetni egymással és ez a működési elv az immunrendszerben is létezik.

Áder János szavai szerint ez a felbecsülhetetlen jelentőségű tudás áttörést hozott az agykutatásban és egészen új utakat nyitott a gyógyszerkutatás előtt.

Azóta dollármilliárdokban mérhető az olyan fejlesztések nagyságrendje, amelyekhez egy magyar tudós, Vizi E. Szilveszter eredményeit hasznosították és hasznosítják ma is. Ő pedig kutatótársaival tovább öregbíti a magyar neurológiai iskola jó hírét.

A Szent István Rendet Lovász László és Vizi E. Szilveszter kutatói pályafutásukért, a magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő eredményeikért, oktatói munkásságukért, valamint a tudományos ismeretterjesztésben vállalt kimagasló szerepük miatt kapták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik