Gazdaság

GMO-szennyezett vetőmagból kelt szója megsemmisítését rendelte el a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata GMO-szennyezettséget állapított meg két szójavetőmagtételből származó mintában – közölték csütörtökön. A pozitív eredmény alapján a hatóság eljárást kezdeményezett a vetőmag előállítójával szemben, valamint kötelezte a vetőmagot felhasználó termelőket az abból sarjadó növényi kultúra megsemmisítésére.

A Nébih vizsgálata során bebizonyosodott, hogy a GMO-szennyezett vetőmagtételeket Győr-Moson-Sopron és Vas megyékben, mintegy 400 hektáron vetették el a termelők. A hatóság szakemberei elrendelték a növényállomány zárolását, majd annak betakarítás előtti megsemmisítését, továbbá kötelezték a termelőket – a szennyezés továbbterjedésének megakadályozása érdekében – a növényi kultúra kitárcsázására. Hozzátették, hogy a hatósági eljárás során, mind a vetőmag-előállító, mind a GMO-val szennyezett vetőmagot elvető mezőgazdasági termelők együttműködőek voltak.

A  hatóság felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon a növénytermesztés, GMO-mentesség szempontjából, az alaptörvény által szabályozott tevékenység, emiatt nem lehet GMO-szennyezett vetőmagot vetni. Az előírás betartatásáról a Nébih, valamint a megyei kormányhivatal felügyelői gondoskodnak, akik kockázatértékelés alapján vizsgálják a Magyarország területén forgalomba kerülő vetőmagtételeket. Amennyiben pozitív vizsgálati eredmény születik, a hatóság minden esetben eljárást kezdeményez a vetőmag forgalmazójával szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik