A gyerekvállalással, a szüléssel, majd az azt követő időszakkal kapcsolatban szinte nincs is olyan téma, amit ne veséztek volna már ki vagy hárommilliószor… Épp ezért joggal hihetnénk azt, hogy bármi, ami a kérdéskört boncolgatja, újat nagyon már nem tud mondani.
Pedig de. Tegnap például egy, a 10 hónapos első gyermekét nevelő édesapa blogjára bukkantunk, aki meglepő őszinteséggel, szórakoztatóan és tanulságosan mesél az első néhány hónapról: a szépségéről, és a nehézségekről is, amit túl kell vészelni.
“Szóval egy nagy érzelmi hullámvasút kezdődik, amit megnehezít az, hogy teljesen felborul az élet. És itt jön be az, hogy az ember hogy áll a dolgokhoz. Mert ha úgy állsz hozzá, hogy a feleséged dolga a gyerek meg a háztartás, a te dolgod a pénz hazahozatala, akkor garantáltan szar életed lesz.
A fentien túlmenően nekem is rá kellett jönnöm – legnagyobb meglepetésemre – hogy igenis féltékeny voltam a pici csöppségre. Pedig hallottam ezt már másoktól és azt gondoltam, hogy velem ilyen biztos nem fordul elő. De itt a féltékenység úgy merül fel, hogy az ember amikor otthon van és megszokta korábban szerető feleségével, hogy minden pillanat egymás körül forog, egymáshoz bújunk, lessük egymás kívánságát, beszélgetünk, addig a baba érkezése után a férj “visszaszorul” a második helyre és csak valami furcsa “űrt” érez. A feleség első gondolata legtöbbször már nem a férj. A legtöbb esetben a baba az. És erre kellett rájönnöm, hogy ez így helyes.”
Kíváncsi, hogy ez miért helyes és mit tehet a felesége után vágyakozó férfi? Olvassa el a folytatást a Mikvannak blogon.
