Élet-Stílus

Napi 12 órákat szexel a 90 éves nagyi

46 éves szeretőjével így tartják ébren a szenvedélyt.

Függetlenül attól, hogy 44 év van kettejük között, a 90 éves Jeraldin Saunders és a korábbi “Mr. California”, Donaldo Monroy harmonikus kapcsolatban él, aminek egyik legfontosabb eleme a szex. Elmondásuk szerint 11 éve minden nap 12 órát szeretkeznek.

Donaldo egyébként mindössze 19 éves volt, amikor először találkozott későbbi szerelmével, Jeraldine-nal. “Jól emlékszem az első találkozásunkra: Donaldo egy barátommal érkezett hozzánk, és persze rögtön az ujja köré csavart. Még ma sem hiszem el, hogy megtettem, de amikor megpillantottam, magamról megfeledkezve rohantam megpuszilni, majd a barátomhoz fordulva azt kérdeztem, hol találta ezt a helyes fiút?” – mesélte az asszony, majd hozzátette, szerinte az egykori testépítő olyan gyönyörű, mint Michelangelo Dávidja.


Nem érdekli őket, mit mondanak róluk az emberek
Forrás: TLC

Randizni 15 évvel később kezdtek, Mrs. Saunders férjének halála után. “Egy tengerjáró hajón találkoztunk össze. Mindketten nagyon örültünk a viszontlátásnak, és persze az egész utat egymás társaságában töltöttük. Amikor hazaértünk, Donaldo hazakísért, hogy segítsen a csomagokkal. Mondtam neki, hogy nem kellene nálam maradnia éjszakára, de nagyon meggyőző volt” – tette hozzá sejtelmesen Jeraldine.

A 46 éves férfi saját bevallása szerint fülig szerelmes párjába, 90. szülinapjára egy hatalmas meglepetésbulit szervez neki, ahol tervei szerint a kezét is megkéri majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik