Gazdaság

Cégtemetőben végezte a Sólyom Airways légitársaság

MTI/Lee Weston
MTI/Lee Weston

Csaknem nyolc éve történt, hogy bejelentették, Sólyom Airways néven nemzeti légitársaság alakul, és le is szállt Ferihegyre az Álmos vezér névre keresztelt Boeing–737-500-as repülőgép. Azonban a valójában soha el nem indult légitársaság egy ismert cégtemetőben kötött ki – írta az Mfor.hu.

Korábban a társaság hatalmas tervekkel, három hónap 300 ezer utassal, illetve párizsi, londoni és brüsszeli járatokkal számolt, a megszűnő Malév helyét vette volna át, azonban 2013-ban nem kapta meg a megfelelő engedélyeket a társaság, mára a két egykori pilóta által indított vállalkozás a József körút 69. szám alatt található közismert cégtemetőbe került.

A Sólyom Airwaysnek 2016 és 2019 között nem volt bevétele. A földi kiszolgálással foglalkozó Malév GH felszámolója nemrég árulni kezdte a társaság ingóságait, de egyelőre nem túl nagy sikerrel. Ezek főleg ruhák, cipők és cateringeszközök voltak.

Kapcsolódó
Bevégeztetett a Sólyom Airways Álmos vezérének, sörösdoboz lesz belőle
Évek óta a bournemouth-i repülőtér egyik elhagyatott sarkában áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik