Foci

Nem törte le a Dortmundot Hajnal bakija

Jürgen Klopp, a BVB trénere szerint a múlt heti, Hoffenheim elleni döntetlen nem veszi csapata kedvét.

A Borussia Dortmund labdarúgócsapata a német bajnokság előző fordulójában a hajrában vesztegetett el két fontos pontot: Hajnal Tamás veszítette el a labdát a felezővonalnál, az ellenakcióból pedig egyenlítettek a vendégek, igaz a dortmundi védelem is asszisztált a találathoz. A magyar játékos utólag elnézést kért a csapattársaitól.

Jürgen Klopp, a gárda trénere szerint ez nem befolyásolja a soron következő, Nürnberg elleni találkozójukat.

„A múlt heti döntetlenünk a Hoffenheim ellen nem megy a csapategység rovására. Igazából semmi nem történt, kivéve, hogy nem nyertünk. A Nürnberg nagyon jó második félidőt tud produkálni, meg úgy összességében támadóbb szellemű, mint az elmúlt két ellenfelünk. Ennek köszönhetően nagyobb üres területet hagynak, így ezt kihasználhatjuk. Jó kondiban vagyunk, már „csak” annyi a feladatunk, hogy ezt a pályán is bizonyítsuk” – nyilatkozta a szakember a klub hivatalos honlapjának.

A Borussia Dortmund jelenleg az ötödik, vagyis Európa Liga-selejtezőt érő helyen áll a táblázaton, de mindössze egyetlen pont a hátránya a harmadik, azaz BL-selejtezős pozícióban tanyázó Werder Bremen mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik