Élet-Stílus

Tévedés, hogy az aranyér időskori betegség!

Getty Images
Getty Images
Sokan gondolják azt, hogy az aranyér csak az idősebb korosztályt érinti, pedig ez nem igaz.

Az egyik leggyakoribb tévhit az aranyérrel kapcsolatban, hogy csak az idősebbeket érinti. Ez igazán nincs így, hiszen nemcsak az életkor, hanem számos egyéb, életmódbeli faktor is közrejátszik a betegség kialakulásában. Az persze tény, hogy az idősebbek körében gyakrabban fordul elő: az ötvenes korosztálynak majdnem a fele érintett, és évtizedenként tíz százalékkal emelkedik a kialakulás esélye – már csak azért is, mert a kor előrehaladtával a kötőszövetek egyre lazábbá válnak. Ugyanakkor akár gyerekeket is érinthet ez a probléma. Az aranyér ugyanis népbetegség, amely körülbelül ugyanannyi nőt érint, mint férfit.

Nemcsak népbetegség, hanem civilizációs betegség is

Az aranyér okozója lehet egyebek mellett a mozgásszegény életmód. A sok ülés kifejezetten ártalmas lehet, és ha nem mozgunk eleget, akkor a bélmozgásunk lelassul, ez pedig székelési nehézségeket okozhat.

Ugyanígy hatással lehet az aranyér kialakulására a túlsúly, hiszen az a gátra illetve a végbél tájékára fokozott terhelést gyakorol, ami hosszú távon semmiképp sem tesz jót. A komoly fizikai megterheléssel járó tevékenységek, illetve az állómunka szintén aranyerességhez vezethet.

Talán senki nem lepődik meg, de a helyes étkezéssel sokat tehetünk  az aranyér kialakulásának elkerüléséért.  Nem ajánlott például túl sok gyorséttermi étel fogyasztása, mert ezek az élelmiszerek általában rostban szegények, ellenben gazdagok zsírban, sóban, fűszerekben. A cukros vagy koffeines, valamint az alkoholos italokat is érdemes kerülni, mert ezek folyadékot vonnak el a szervezetből, ezáltal székrekedést okozhatnak. Tehát fogyasszunk sok rostban gazdag ételt és bőségesen igyunk vizet.

A nőknél külön rizikófaktor a szülés és a terhesség, és akár gyerekeknél is kialakulhat az aranyér. Főként olyankor, ha a gyerek válogatós, és emiatt kevés rostot visz a szervezetébe, ellenben szívesebben nassol édességeket, ahelyett, hogy inkább zöldséget, gyümölcsöt enne. Gond az is, ha keveset mozog, vagy ha valamiért nem mer vagy nem szeret WC-re menni az óvodában, iskolában, hogy elvégezze a „nagydolgát”.

Láthatjuk, hogy az aranyeresség szinte bárkinél, bármely életkorban előfordulhat, ezért legjobb, ha némi önfegyelemmel időben teszünk ellene és változtatunk a rossz szokásainkon, mert így akár meg is előzhetjük a bajt.

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közben érzett fájdalom, a viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik