Élet-Stílus

Akkor is el lehet autózni a tengerpartig, ha kínoz az aranyér

Getty Images
Getty Images
Miután átfagyoskodtuk szinte az egész májust, brutálisan tört ránk az idei első hőhullám. Bár még csak június második felében jártunk, közel negyven fokban olvadoztunk nappal, és éjjelente is legfeljebb a légkondi jelentett felfrissülést. Mi jöhet még ezek után augusztusban? Muszáj lesz elhúznunk valami „nagy víz” közelébe, hogy átvészelhessük a kánikulát...

A Balatonon valószínűleg a tavalyihoz hasonló zsúfoltság lesz, súlyos munkaerőhiánnyal küzdő vendéglátósok próbálják kiszolgálni a tömeget, és az sem hangzik túl csábítóan, hogy a tó vize már június utolsó hetében 29 fokos volt. A legjobb úti cél talán egy távoli tengerpart lenne, de a járvány miatti korlátozások miatt egy ilyen utazás komoly felkészülést igényelhet. Meg kell tudni hová, milyen feltételekkel lehet utazni, hol, milyen oltást fogadnak el, milyen szabályok érvényesek helyben, mit lehet és mit nem a szállodában, mi van nyitva, hogyan lehet beülni egy étterembe, és még hosszasan lehetne sorolni. És még az is könnyen előfordulhat, hogy hiába a lelkiismeretes felkészülés, egyik napról a másikra változtatnak az érvényben lévő rendelkezéseken.

Sokak számára az tűnik kézenfekvő megoldásnak, ha egyszerűen bepakolják a családot a kocsiba, és meg sem állnak egy kellemes adriai partszakaszig. Ha így döntünk, akkor végül is nem vagyunk másokhoz kötve, az otthonunktól pedig még éppen biztonságosnak mondható távolságra lehetünk, és ha esetleg úgy adódna, akkor bármikor összecsomagolhatunk, és néhány óra alatt a magyar határon belül vagyunk.

A tengerpartra való elautózásnak azonban megvannak a maga nehézségei. Hogy mást ne is emlegessünk, a kocsiban ülve töltött órák könnyen megbosszulhatják magukat, különösen, ha az ember hajlamos az aranyérre. Szerencsére ez ellen létezik néhány egyszerű megoldás.

Az aranyér a 21. században népbetegségnek számít: nemtől és kortól függetlenül bárkit érinthet.

Kiválthatja székelés közben kifejtett erőlködés, a nehéz tárgyak, súlyok emelgetése, a terhesség, a rostban szegény étrend, vagy akár az anális szex. A leginkább veszélyeztetettek az elhízottak, valamint akik mozgásszegény életmódot folytatnak, illetve ülőmunkát végeznek – például egy irodában, vagy egy jármű volánja mögött.

A tengerparti autós nyaralásnak mégsem kell feltétlenül egyet jelentenie az aranyér kiújulásával. Lássuk, mi mindent tehetünk, hogy elkerüljön minket a baj!

Szerezzünk be a kocsiba egy aranyérpárnát! A középen lyukas ülőalkalmatosság csökkenti az aranyérre jutó nyomást, így enyhíti az esetleges fájdalmat, irritációt. Sofőröknek ez különösen ajánlott, hiszen az aranyér jellemző tünetei könnyen elvonhatják a figyelmet a vezetésről.

Álljuk át rostban gazdag táplálkozásra, kerüljük a túl zsíros, túl fűszeres ételeket. Az út mellett, a benzinkutakon beszerezhető gyorséttermi ételek, iparilag feldolgozott, csomagolt élelmiszerek, szendvicsek, kekszek, sütemények helyett inkább vigyünk magunkkal teljes kiőrlésű gabonából (a legjobb a zabból) készült pékárut, rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, és azt együk. Ha már jelentkeztek az aranyeres panaszok, különösen ajánlottak a citrusfélék és a bogyós gyümölcsök, például a szeder, az eper vagy az áfonya.

Felejtsük el a cukros üdítőket, igyunk viszont rengeteg vizet. Aranyér esetén a megfelelő hidratáltság legalább annyira számít, mint a rostban gazdag táplálkozás. Nyáron, a nagy hőségben a szervezet a szokásosnál egyébként is jóval több vizet igényel, de ha a hosszú úton több kávét iszunk, mint általában, akkor számoljunk azzal is, hogy a koffein bizony vízhajtó hatású!

A megfelelő táplálkozás mellett az egészség megőrzésének fontos eleme a test rendszeres átmozgatása is, és ne legyen ez másképp az utazás során sem. Nem holmi verseny ez, ezért nem az a lényeg, hogy minél előbb célba érjünk, hanem az, hogy az egész család jól érezze magát. Szánjuk tehát időt arra is, hogy óránként, másfél óránként megállunk tíz-tizenöt percre kinyújtóztatni a tagjainkat, felfrissíteni a vérkeringésünket. Ez nemcsak a sofőrnek, hanem az utasoknak is jót tesz, és az egészségmegőrzés mellett a kiegyensúlyozott, vidám hangulat fenntartását is elősegíti.

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közben érzett fájdalom, a viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik