Élet-Stílus

Az egészségtelen étrendtől romlik a memória is

gyorskaja(960x640)(1).jpg (gyorskaja, )
gyorskaja(960x640)(1).jpg (gyorskaja, )

Az ausztrál kutatók is meglepődtek az állatkísérlet eredményén.

Az Új-dél-walesi Egyetem kutatói magas cukor- és zsírtartalmú táplálékkal etették patkányok egy csoportját, majd összehasonlították teljesítményüket az egészséges étrenden tartott rágcsálókéval – idézte az abc.net ausztrál hírportál a Brain, Behaviour and Immunity című szaklapban megjelent tanulmányt.

Már hat nap után károsodott az egészségtelenül étkező állatok memóriája – közölte Margaret Morris, a kutatás vezetője. “Meglepődtünk, milyen gyorsan hanyatlani kezdett az állatok emlékezőtehetsége: a térbeli memóriafeladatot már hat nap elteltével gyengébben teljesítették” – tette hozzá.

A tudósok azt is megfigyelték, hogy az alacsony tápértékű, kalóriadús ételeket fogyasztó patkányok agyának hippokampuszában – az emlékek kialakításában és tárolásában résztvevő területen – gyulladás lépett fel.

A vezető kutató elmondta: kicsit korai, hogy az ok-okozati összefüggést megállapítsák, ám úgy vélik, a gyulladásos elváltozás fontos lehet a gondolkodási képességek hanyatlása szempontjából.

Vajon az emberre is igaz?

Hozzátette, az emlékezet romlása már jóval azelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az állatokon bármilyen testi tünetet tapasztaltak volna. A patkányok hat nap alatt természetesen nem híztak el, tehát az észbeli képességek már a súlyváltozás előtt romlani kezdtek.

Elmondta: az eredményeket nem könnyű az emberre vonatkoztatni. Egy olyan vizsgálatról azonban tudnak, amelynek során önkéntesek öt napig ettek “junk food”-ot, azaz értéktelen ételeket, ezután gyengültek az agyi végrehajtó funkcióik: például romlott a reakcióidejük.

Manny Noakes, az ausztrál Nemzetközösségi Tudományos és Ipari Kutatószervezet (CSIRO) vezető táplálkozáskutatója rámutatott, a kutatás eredményei különösen az öregedéssel járó emlékezetromlás szempontjából fontosak. Ha további kutatások igazolják, hogy az étrend összefügg a memória állapotával, az nagyon erősen befolyásolhatja, mennyire hajlandó az ember változtatni a táplálkozási szokásain.

“Biztos vagyok abban, hogy mindannyian nagyon szívesen térnénk át olyan étrendre, amely segít megőrizni a memóriánkat” – hangsúlyozta a kutató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik