Gazdaság

Szakértők: nem várható jelentős áremelkedés az albérletpiacon

Ivándi-Szabó Balzás / 24.hu
Ivándi-Szabó Balzás / 24.hu
Az albérletpiacon csütörtöktől, a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével indul a főszezon, amelyben idén ugyan nem várható jelentős emelkedés az albérletárakban, a fiataloknak azonban két- vagy akár háromhavi kaucióval is számolniuk kell a lakáspiaci szakértők szerint.

Az Otthon Centrum az MTI érdeklődésére közölte, a ponthatárok kihirdetését követően sem várható jelentős emelkedés az albérletárakban, hiszen még mindig sok olyan lakás van a piacon, amelynek tulajdonosai korábban rövid távú kiadással foglalkoztak. Számottevő változás addig nem is várható, amíg a turizmus ismét erőre nem kap.

Ennyiért kapni albérletet

A féléves adatok alapján Budapesten az egyszobás lakások átlagára 100 ezer forint körül alakult városrésztől függetlenül. A bérleti díjakban számottevő különbség a két-, háromszobás lakásoknál tapasztalható a városrészek között. A kétszobás lakások bérleti díja a belvárosban a legmagasabb, átlag 168 500 forint, míg Budán 147 500 forint volt.

A külső pesti kerületekben a kétszobás lakásokat átlag 131 ezer forintért lehet találni, míg ugyanitt a háromszobás lakások bérleti díja átlagosan 153 ezer forint. A háromszobás lakások bérleti díja Budán viszont megközelítette a 210 ezer forintot.

Az ingatlantulajdonosok jellemzően 3 havi kauciót kérnek, de volt olyan eset is, ahol a főbérlő kéthavi bérleti díjjal is beérte.Az OC szerint mindkét fél (kiadó, bérlő) érdeke, hogy kössenek szerződést, amelyben egyebek mellett érdemes rögzíteni a bérlés időtartamát, a felmondás feltételeit és annak idejét. Hozzátették, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is akkor járnak legjobban a hallgatók, ha egy lakást többen vesznek ki, hiszen így a bérleti díjon és a rezsiköltségen is többen osztoznak.

Olcsóbb, mint tavaly

Az ingatlan.com szerint július közepén Budapesten átlagosan 140 ezer forint volt a tulajdonosok által kiadó lakások átlagos bérleti díja, ez csaknem 7 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 150 ezer forinthoz képest. A portál gazdasági szakértője, Balogh László szerint az árcsökkenésben az is szerepet játszik, hogy csökkent a bérlőre váró fővárosi lakóingatlanok átlagos alapterülete: a tavalyi 55 négyzetméterről idén 53 négyzetméterre. Hozzátette, a különböző városrészek közül a VI., a VII., a VIII., a IX., a XI. és XIII. kerületben július közepén 130-150 ezer forintot tett ki az átlagos bérleti díj és átlagosan 49-55 négyzetméteres lakások vártak ennyiért bérlőre. Elemzésükből az is kiderült, hogy a nagyobb egyetemvárosok közül

  • Debrecenben 110 ezer,
  • Győrben 108,
  • Miskolcon 85 ezer,
  • Pécsen 99 ezer,
  • Szegeden pedig 100 ezer forintos bérleti díjakkal indul az albérletpiaci főszezon.

A Rentingo.com arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a ponthatárok kihirdetését követően élénk keresletre és lépésről lépésre emelkedő bérleti díjakra számít. Ez ugyanakkor még mindig lényegesen alacsonyabb árakat jelent akár a 2020. januári csúcshoz, akár a tavalyi év azonos időszakához képest. Példaként említették, hogy Budapesten idén júniusban átlagosan 144 249 forintot kértek egy kiadó lakásért, ami elmarad a 2020. júniusi 162 689 forintos és a 2019 júniusában mért 164 814 forintos átlagos bérleti díjtól. A bérbeadási platform szerint a bérbeadók az első havi bérleti díj mellett általában 2 havi kauciót kérnek a bérlőktől.

Az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján azt javasolják az egyetemistáknak, hogy

  • vis maiorként vegyék bele az albérleti szerződésbe, hogy az egyetemek év közben esetlegesen áttérhetnek az online oktatásra, és ebben az esetben negatív szankciók nélkül legyen lehetőségük felmondani a bérleti szerződést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik