Otthon

Ilyen tengerparti luxusvillában az egész életünket leélnénk

The Residences at Secret Bay
The Residences at Secret Bay

A Karib-tengeren fekvő Dominikai Köztársaság számtalan csodát rejt, ilyen az egyik legszebb partszakaszon lévő Secret Bay üdülőövezet, ahol 42 bútorozott villát építenek fel bámulatos panorámával, írja a Mansion Global.

A Zabuco névre hallgató házat alaprajzról adják el, tehát a vásárlónak még azelőtt fizetnie kell, hogy azt egyáltalán megépítenék. Ez hárommillió dollárt, átszámítva egymilliárd forintot jelent.

A villában nem lesz társalgó, erre külön vendégházat húznak fel mellé, ezzel biztosítva a hely meghittségét, a tervezők ugyanis nagy hangsúlyt fektettek a privátszférára.

Mindegyik ingatlant egy sziklás, hegyes övezetbe építik, hogy a felülmúlhatatlan kilátás biztosított legyen az esőerdőre és az óceánra egyaránt.

Egy villa nagyjából 18 hónap alatt készül el, az építkezés pedig a fenntarthatóság jegyében zajlik, helyi szakemberek bevonásával. Eddig összesen tízet értékesítettek.

Belül természetesen nincs hiány luxusból, a legmodernebb technológiai berendezések mellett más extrákkal is készülnek az alkotók.

Mindenütt a padlótól a mennyezetig érő ablakokat helyeznek el, szintén azért, hogy a panorámát meg lehessen bárhonnan csodálni.

A villákhoz tartozik saját medence, szabadtéri zuhanyzó és függőágy is, az üdülőhelyen pedig gyógyfürdő, szabadtéri étterem, vízi sportközpont és három úszásra alkalmas strand is van. 2022-ben pedig mindezt kibővítik egy végtelenített víztükrű medencével és egy fitneszközponttal is.

A közelben van lehetőség búvárkodni is, és alig egy órányi autóútra van a repülőtértől.

A látványterveket ide kattintva találod.

Kapcsolódó
Két euróra emelte a házak árát egy olasz falu
A lepukkant házakat egy euróért áruló olasz falvak közül egyértelműen Sambuca di Sicilia bizonyult a legsikeresebbnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik