Belföld

Megfigyelési-ügy: közösen kezdeményezi az ellenzék a Nemzetbiztonsági bizottság összehívását

Stummer János, Molnár Zsolt és Ungár Péter közös nyilatkozatban kezdeményezi a Nemzetbiztonsági bizottság összehívását, miután kiderült: izraeli kémprogrammal figyeltek meg több magyar újságírót és üzletembert. Az esetről részletesen írtunk mi is:

Kapcsolódó
Magyar újságírókat és üzletembereket figyeltek meg egy izraeli kémprogrammal
A Direkt36 szerint több minden arra utal, hogy magyar állami szervek állnak a lehallgatások mögött, a kormány cáfol.

A politikusok szerint, ha igaz, ami a cikkben olvasható, akkor az „az elmúlt tíz év után is olyan szintlépésnek tekinthető, ami nem maradhat következmények nélkül.”

Ezért kezdeményezik, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli „ülésen hallgassa meg a kormány adott ügyben felelős politikusait és az illetékes szolgálatok vezetőit: tételes válaszokat akarunk kapni a cikk minden felvetésére, mert amennyiben a kormány nem képes érdemben cáfolni az állításokat, akkor azokat tényként fogjuk kezelni. Hasonlóan beismerésként tekintünk majd arra, ha akár a kormánytagok, akár a bizottság kormánypárti tagjai bojkottálják az ülést.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik