Pályán kívül

Íme, az év sportmeglepetései

pintér attila (pintér attila, )
pintér attila (pintér attila, )

A 2013-as évben a magyar sportban számos pozitív és negatív meglepetés történt. Lássuk a top5-ös listát.

Naptári sorrendben haladva a legelső pofont márciusban kaptuk. A labdarúgó-világbajnokság selejtezőjében ugyanis a románok a Puskásban úgy végeztek 2-2-re ellenünk, hogy egy megnyert találkozón dobtunk el két pontot: Chipciu a 92. percben egy buta hibát kihasználva egyenlített.

Szeptember 6-án Bukarestben jött az újabb pofára esés, esélyünk sem volt Románia ellen, már a második percben gólt kaptunk, így futottunk az eredmény után. Illetve csak sétálgattunk, mert a 90 perc alatt jó ha két magyar helyzetet feljegyezhettünk. 3-0 a vége, elúszott a D csoport második helye.

Devecseri és a válogatott is összeomlott
Fotó: MTI

Főleg úgy, hogy október 11-én, a magyar foci fekete napján olyan verést kapunk a hollandoktól, amit még unokáink is emlegetni fognak, hiszen az Oranje 8-1-re lépte le a magyar válogatottat. A találkozó után Egervári Sándor benyújtotta a lemondását.

A magyar fociválogatott vesszőfutása és kálváriája – nem az a meglepő, hogy kikaptunk, hanem az, hogy ennyire megaláztak minket – abszolút a meglepetés kategória, csak sajnos nem pozitív értelemben.

Jóval örömtelibb volt viszont nyáron a férfi-vízilabdaválogatott remeklése. A Benedek-csapat ugyanis nem számított abszolút esélyesnek Barcelonában, Szívósék mégis végigverték a mezőnyt. Ráadásul a csapatkapitány, Varga Dániel úgy tűnt, ki sem utazhat a vb-re, hiszen nem sokkal a torna előtt eltört az ujja, ám mégis sikerült rendbehozni a sérült végtagot.


Volt ok az örömre
Fotó: MTI

A fiúk csoportjuk második helyén végezve léptek tovább az egyenes kieséses szakaszba, majd ott a kazahokat és a görögöket simán, a horvátokat komoly küzdelemben győzték le. A fináléban aztán Montenegro következett, a meccs pedig egygólos magyar győzelemmel zárult.

Hosszú Katinka idei rendkívüli szériája is Barcelonában kezdődött. A magyar klasszis úszó ugyanis 200 és 400 vegyesen is vb-aranyat nyert, majd a rövidpályás világkupát is megnyerte, köszönhetően annak, hogy a pénzdíjas sorozatban 55 érmet zsebelt be, kettővel többet, mint 2012-ben.

Idén is tarolt
Fotó: MTI

Ezzel az eredménnyel a LEN Európa legjobb úszójának választotta. Ráadásul a Sportcsillagok Gálaestjén is átvehette a legjobbnak járó elismerést.

Decemberben, csak hogy feltegye az I-re a pontot, a rövidpályás Európa-bajnokságon is szerzett egy aranyérmet, az oroszországi Szalnyikov-kupán pedig kettőt.

Listánkra azért került fel Hosszú Katinka, mivel tisztában vagyunk a képességeivel, de a 2012-es, gyengén sikerült olimpia után 2013-ban olyan könnyedséggel utasította maga mögé a világ élmezőnyét, hogy az valóban emberfeletti teljesítmény.

Az év egyik felfedezettje: Major Benedek
Fotó: MTI

Szintén ilyen meglepő volt Major Benedek szereplése a kamion Európa-bajnokságon. Az OXXO Racing Team versenyzője ugyanis 17 évesen mutatkozott be a profik mezőnyében és már első évében komoly tiszteletet vívott ki magának.

Major ugyanis négy futamgyőzelemmel zárta az évet, összetettben pedig a 10. pozíciót szerezte meg, majd a szezon végén az év újoncának is megválasztották. Ha ez nem lenne elég, a MAN gyári támogatást nyújt 2014-ben Majornak, így a legmodernebb és legerősebb technikával mehet majd az új évben.

Az új kapitány
Fotó: MTI

Keretet adva összeállításunknak, térjünk vissza a magyar focihoz, és az ötös lista utolsó tagjához. Az év egyik legmeglepőbb húzását az MLSZ szolgáltatta, ugyanis a szövetség több hónapnyi hitegetés után, hogy világsztár külföldi edző érkezik a válogatott élére, a legnagyobb természetességgel kinevezte a Győri ETO mesterét, Pintér Attilát.

Többen már összeesküvés-elméleteket gyártanak, miszerint Bölöni László jövőbeli érkezésének alapozott meg ezzel a döntéssel az MLSZ, hiszen más külföldi trénert sokkal magasabb összegért tudtak volna megszerezni. Pintér a Fradi, a Sopron és a Győr mestereként ért el eddig sikereket, és legendásan híres kemény, már-már diktatórikus stílusáról.

Persze ítélkezni nem lehet előre, két év után kiderül, jó döntés volt-e mellette voksolnia a szövetségnek, ám az biztos, hogy az MLSZ az év egyik, ha nem a legnagyobb meglepetését szolgáltatta december 19-i bejelentésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik