Belföld

Berki Krisztián szerint agresszív stílusban vezetett a buszsofőr

Berecz Valter/ 24.hu
Berecz Valter/ 24.hu

Hétfőn folytatódott a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon Berki Krisztián büntetőfékezéses pere. Az FTC korábbi vezérigazgatója vallomást tett a mai tárgyaláson, de a bűnösségét továbbra sem ismerte be, s inkább a buszvezetőt hibáztatta a balesetért.

A vádirat szerint a celeb előtt haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt ott meg. Berki a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt a Bentley-vel, azonban ez nem sikerült neki, ezért vissza kellett sorolnia.

Ekkor a volt sportoló és a buszvezető is egymásra dudált. Berki ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével, megelőzte a buszt, majd visszatért elé, és intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt.

A buszsofőr a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A busz utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek vagy a kapaszkodó rúdba ütötték magukat, de senki sem sérült meg. A buszban 2,5 millió, a luxusautóban pedig mintegy 14 millió forintos kár keletkezett.

Az ügyészség két és fél évet kért Berkire előkészítő ülésen való beismerés esetére, de a celeb nem kötött alkut, ezért tárgyalásra tűzték az ügyet. A Blikk azt írja, hogy Berki a vallomásában azt mondta, hogy egy kirándulásról érkezett haza Szlovákiából, amikor történt az eset. Elmondása szerint a Pünkösdfürdő utcánál járt, amikor azt vette észre, hogy a busz jobbra indexel, lehúzódik, de nem engedte, hogy megelőzze. Állítása szerint csak utólag tudta meg, hogy szabálytalanul akarta megelőzni a buszt.

Szerettem volna minél hamarabb túlesni az előzésen, úgy éreztem, hogy a sofőr nem szimpatizál… erőszakos, agresszív vezetési stílusa volt. Végül kielőztem, visszatértem a sávomba, akkor szólt a feleségem, hogy megérkeztünk. A feleségem a térképem, a navigációm, egy házat akartunk megnézni, oda mentünk. Láttam, hogy a lakópark kapuja zárva van, a másik oldalon pedig egy pocsolya volt, ezért a szervizútra akartam kanyarodni, a tükörben láttam, hogy a busz nem lassít, majd belém jött.

– mondta Berki a vallomásában.

Berki a bíró kérdésére beismerte, hogy valószínűleg túllépte a sebességet az előzéskor. Ezt azzal magyarázta, hogy úgy tudta, hogy előzés közben 20-35%-al lehet gyorsabban menni, mint az előzendő jármű. Arra azonban már nem tudott magyarázatot adni, hogy honnan veszi ezt, amikor előzésnél sem lehet túllépni a megengedett sebességet.

A lap azt írja, hogy a buszsofőr a vallomásában azt állította, hogy Berki állóra fékezte az autóját az eset során. Állítása szerint Berki nagyobb sebességgel megelőzte, majd bevágott elé, és indokolatlanul intenzíven fékezett előtte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik