Tizenhat év fegyházra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt az 51 éves román férfit, aki tavaly márciusban halálra verte a barátnőjét Lajosmizsén. A férfi 2019 -ben került érzelmi kapcsolatba a nővel, aki alkalmanként a férfinál tartózkodott, de tartós kapcsolat nem alakult ki közöttük.
A nő ugyanis nemcsak a román férfival tartott fenn közelebbi kapcsolatot, ami miatt gyakoriak voltak a veszekedések. A terhelt és a barátnője rendszeresen fogyasztottak alkoholt, a férfi ittasan a féltékenysége miatt mások jelenlétében is többször kiabált a nővel. Az ominózus este is együtt mentek egy lajosmizsei büfébe, ahol mindketten leittasodtak.
A nő úgy berúgott, hogy bizonytalanul mozgott és beszéde is alig volt érthető. A férfi ismét veszekedni kezdett vele, lökdöste, mert a nő más férfiakkal is táncolt. Amikor hazaindultak, a férfi a karjánál fogva vezette a barátnőjét, de ismét veszekedni kezdtek.A férfi bántalmazni kezdte a barátnőjét, egyszer tenyérrel, majd kétszer ököllel arcon vágta.
A bizonytalan mozgású, súlyosan ittas nő emiatt a földre esett, majd a férfi rugdosni kezdte a védekezésre képtelen nő testét és lábait. A nő próbált továbbmenni, de a férfi többször is nekikezdve folytatta a brutális verést: számos alkalommal, nagy erővel ütötte és rúgta a nő testét és végtagjait.
Amikor a nő már nem bírt lábra állni, a férfi a vállára vette és elindult vele. A nő kabátja azonban elszakadt, ezért ismét a földre zuhant. Végül a férfi elkezdte a földön vonszolni a nőt, majd ismét a vállára véve az albérletébe vitte és ágyba fektette. Ekkor azonban a barátnője már nem élt.
A férfi másnap reggel szólt a munkaadójának, hogy a barátnője meghalhatott, így a munkaadó értesítette a mentőket és a rendőrséget. A nő az elhúzódó, kegyetlen bántalmazás miatt a fején és testszerte számos súlyos sérülést szenvedett, halála a súlyos fejsérülései miatt következett be.
A törvényszék különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélte 16 év fegyházra az elkövetőt. Az első fokú ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője pedig a minősítés megváltoztatása – emberölés helyett halált okozó testi sértés – és enyhítés érdekében fellebbezett.