Belföld

Nem indulhat az ellenzéki előválasztáson, aki 1990 előtt ügynök volt

Momentum Mozgalom / Facebook
Momentum Mozgalom / Facebook

Július 8-tól a hatpárti szervezésű ellenzéki előválasztás hivatalos honlapján letölthetővé válnak az induláshoz szükséges dokumentumok, közölte csütörtökön a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd.

Mint írták: az érdeklődők a szükséges dokumentumok mellett részletes tájékoztatást is olvashatnak a nyilvántartásba vételi eljárásról. A szükséges dokumentumok listájáról az ellenzéki pártok elnökei állapodtak meg, azok pontos tartalmát az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) állította össze.

Július 26-án indul és augusztus 15-én zárul az előválasztáson induló jelöltek és szervezetek regisztrációja.

Az ellenzéki előválasztás jelöltté válásának feltétele többek között a 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, a feddhetetlenségi nyilatkozat, valamint az 1972. december 31-e előtt született jelöltek esetében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazolása, hogy a jelöltaspiráns 1990 előtt nem volt ügynök.

Továbbá a jelöltnek nyilatkoznia kell arról, hogy megválasztása esetén melyik frakcióban foglal helyet, vagyonnyilatkozatot kell tennie, illetve el kell fogadnia az ellenzéki pártok Értéknyilatkozatát és az előválasztás Etikai Kódexét. A képviselőjelöltek nyilvántartásba vételéről bővebben itt tájékozódhatnak.

Az előválasztást szervező hat párt megnyitja a lehetőségét annak, hogy jelölő szervezetként más pártok vagy egyesületek is részt vehessenek az előválasztáson. A jelölő szervezetté válás legfontosabb feltétele, hogy a szervezet nyilatkozzon arról, hogy elfogadja az előválasztás szabályait és eredményét, azaz nem indul el külön a 2022-es választáson.

Továbbá igazolnia kell, hogy köztartozásmentes és az arra jogosult személy látja el a szervezet képviseletét a nyilvántartásba vételi eljárás során. A jelölő szervezetek nyilvántartásba vételéről bővebben az előválasztás hivatalos honlapján.

A nyilvántartásba vételi folyamat technikai adminisztrációját az OEVB munkáját segítő Országos Előválasztási Iroda (OEVI) bonyolítja le. A regisztrációt követően a beérkezett dokumentumok formai ellenőrzését az OEVI végzi el. Az OEVB érdemi döntését, a lehető legrövidebb idő alatt, konszenzussal állapítja meg, melyről azonnal tájékoztatja a kezdeményezőket, az érintett helyi előválasztási bizottságokat és az előválasztás honlapján a széles közvéleményt is.

A nyilvántartásba vett jelöltek augusztus 23. és szeptember 6. között vehetik fel az induláshoz szükséges ajánlóíveket, melyeket szeptember 6-án 10 óráig adhatnak le.

Az egyéni képviselőjelölteknek 400, a miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer érvényes ajánlásra van szüksége. Az előválasztás első fordulója szeptember 18-26., a második fordulója október 4-10. között lesz.

Az előválasztást a hat párt teljes mértékben saját forrásokból és adományokból bonyolítja le, az adományokat a pártok adatvédelmi és pártfinanszírozási megfontolásokból külön gyűjtik. Ezzel kapcsolatban bővebb tájékoztatást itt olvashatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik