Szerdán hozták niylvánosságra, hogy eljárás indult Lionel Messi és édesapja ellen, mivel a gyanú szerint 2006 és 2009 között mintegy négymillió eurót nem fizettek be a spanyol államkasszába.
Az érintett időszakban Joan Laporta volt a Barcelona elnöke, aki a Cope rádiónak nyilatkozva leszögezte, meggyőződése, hogy Messiék nem követtek el semmilyen szabálytalanságot.
„Ismerem őket, ők mindig a törvényes úton jártak, miként a klub is, legalábbis amikor én voltam az elnök. Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben egyiküket sem terhelheti felelősség. Az ügyeiket intéző harmadik fél dolga, hogy tisztázza a helyzetet” – nyilatkozta a korábbi klubvezető.
Négymillió eurót kérnek rajta számon
Fotó: MTI / EPA / Andreu Dalmau
Messi tagadta, hogy bármiféle törvénysértést követett volna el, ügyvédei pedig csütörtökön közleményben tudatták, hogy „mindig pontosan teljesítette adófizetési kötelezettségeit”.
Az ügyész szerint ugyanakkor Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül – Uruguayban, Belizében, Svájcban és az Egyesült Királyságban – bejegyzett cégek kezelték.
Laporta a játékost védve nyilatkozatában arra is kitért: a kellő tudás sem állhatott Messiék rendelkezésére ahhoz, hogy az ügyészi beadványban említett offshore-hálózatot létrehozzák. Sandalio Gomez, az IESE Business School professzora szerint, ha a két argentint bűnösnek találják, akár kettőtől hat évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik őket.