Élet-Stílus

Jégkocka vet véget a bulizásnak

Az okos villa után itt az okos jégkocka, ami tudja, mikor rúgunk be.

Miközben villa elődje, a HAPIfork akkor jelez, ha túl sokat ettünk, az ehető, zseléből készülő jégkocka arra figyelmeztet, ha túl sokat ittunk. Hogy mégis hogyan? Egy érme nagyságú elem és egy apró érzékelő segítségével a jégkocka pontosan meg tudja mondani, milyen erős alkoholt iszunk, hányszor emeltük a szánkhoz a poharat, ahogy azt is, mennyi ideje iszunk: az adatokból egy egyszerű számolással hamar meg tudja mondani azt is, mikor kell abbahagynunk, hogy ne üssük ki magunkat teljesen.

A jégkocka feltalálója igyekezett olyan formát választani, ami praktikus, a szemünknek kedves, ráadásul mindig „kéznél” van, így esett a választása a jégkockára. És hogy hogyan jelez? A kis kockák, melyek a zene ütemére változtatják fényerősségüket, a kezdeti zöldből először fokozatosan narancssárgára, majd – ha már eleget ittunk – pirosba váltanak. Ha olyan felelőtlenek vagyunk, hogy a piros jelzés ellenére is tovább iszunk, a kockák – egy mobilalkalmazás segítségével – azonnal értesítik a legjobb barátainkat.

A piros szintet elérni egyébként nem olyan egyszerű, mint hinnénk: a kitaláló szerint ha nem vedelünk, hanem iszogatunk, még egy erős italból is megihatunk hármat, mire az érzékelő pirosra vált, enyhébb italból pedig akár ötöt, hatot is elfogyaszthatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik