Kultúra

Itt van négy jómódú tanár, erre nem tönkreteszik az életüket?

Vertigo Média
Vertigo Média
A magyar mozikba is eljutott az életközépi válságuk miatt tudományos alkoholizálásba kezdő dán tanárok története. A Még egy kört mindenkinek idén Oscar-díjat nyert, és ez nem véletlen: éppen eléggé hollywoodi ahhoz, hogy Amerikában is nagyra értékeljék. Nagyszerű rendezője, Thomas Vinterberg mindenesetre akkor is megérdemli a sikert, ha messze nem ez a legjobb filmje. Kritika.

Négy középiskolai tanár kaviárt rendel egy elegáns étteremben. Nem álomjelenetről van szó, nem is gúnyos szatíráról vagy science fictionről, csak egy hétvégi baráti találkozóról valahol Koppenhágában, ahol még kaviárra is telik a tanári fizetésből. Ez a Még egy kört mindenkinek egyik kulcsjelenete. Négy hősünk ekkor határozza el, hogy tudományos kísérletbe kezdenek: folyamatos piálással fogják tölteni a napjaikat.

Maradéktalanul elégedett emberek persze nem vágnak bele ilyen vállalkozásba, de hát maradéktalanul elégedett emberek, úgy tűnik, még Dániában sincsenek. A történet főhőse, Martin az életközépi válság jellegzetes jeleit mutatja. Házassága válságban, a munkáját látványosan unja, erre pedig már a diákjai is rájöttek, és pedzegetni kezdik, hogy talán nem Martinnak kellene őket felkészítenie a történelem érettségire. Kész szerencse, hogy Martin kollégái és barátai hasonlóan elveszettnek érzik magukat a saját életükben, mert egyikük bedobja a nagy ötletet: itt lenne az ideje, hogy kellő alapossággal megvizsgálják Finn Skårderud norvég pszichiáter elméletét, amely szerint a felnőtt emberek az optimálisnál fél ezrelékkel alacsonyabb véralkoholszinttel a szervezetükben élnek. Martin vesz egy házi alkoholszondát meg pár üveg vodkát, és másnap már spiccesen tart előadást a második világháborúról. Az óra, ki hinné, remekül sikerül.

Vertigo Média

A Még egy kört mindenkinek a nagyszerű dán rendező, Thomas Vinterberg karrierjének legnagyobb sikere első filmje, a Születésnap óta. A több mint húsz éve bemutatott, pályanyitó film indította a kilencvenes évek nagy port kavart művészfilmes kezdeményezését, a Dogma-mozgalmat. Ó, micsoda idők voltak, amikor még művészfilmes kiáltványokról értekeztek a művelt nézők a Művész mozi előterében! Lars von Trier és Vinterberg rögzítették a Dogma-filmek alapszabályait, köztük azt, hogy csak jelen idejű történetet szabad mesélni, a műfaji sablonokat elvetve, eredeti helyszíneken, kézikamerával, filmen kívüli kísérőzene nélkül. A rendezőt pedig nem írjuk ki a stáblistára, mert a film közös munka eredménye, nem köthető egyetlen alkotóhoz.

Azért persze Thomas Vinterberg nevét mindenki megjegyezte, mikor a Születésnap díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon. A rendezőre lecsapott Hollywood, de következő mozifilmje, a Joaquin Phoenix és Claire Danes főszereplésével készült A végső megoldás: szerelem című sci-fi melodráma olyan meghökkentően kísérleti darab lett, ami a fesztiválok közönségének is sok volt. A kritikusok kinevették, Vinterberg nevét pedig a kétezres évek közepén egyre inkább a be nem váltott ígéretek között kezdték emlegetni, hiába csinált akkor is izgalmas filmeket (a lövöldöző gyerekek tragikus történeteihez kapcsolódó Kedves Wendy!-t, a Submarino gengszter-melodrámáját). A dán rendező csillaga a 2010-es évek elején ívelt fel ismét, amikor a pedofíliával ártatlanul megvádolt férfiról szóló A vadászatot díjazták Cannes-ban, és Oscarra is jelölték. Abban a filmben már Mads Mikkelsen, Vinterberg koppenhágai szomszédja és barátja volt a főszereplő, és Mikkelsen nélkül a Még egy kört mindenkinek sem készült volna el.

Vertigo Média

Nemcsak azért, mert ő játssza Martint, a főhőst, hanem mert Mikkelsen győzte meg a rendezőt, hogy a forgatás kezdete után négy nappal bekövetkezett, borzasztó tragédia ellenére is fejezze be a filmet. Vinterberg lánya, aki kisebb szerepet is vállalt volna a filmben, 2019 májusában halt meg autóbalesetben. A forgatás egy időre leállt, majd a stáb újrakezdte a munkát. A kész filmet Ida emlékének ajánlották, és Vinterberg róla beszélt idén áprilisban is, amikor átvette a nemzetközi filmes kategória Oscar-díját.

A Még egy kört mindenkinek tehát alaposan megszenvedett, személyes film. Ugyanakkor azt is jól mutatja, milyen sokat tanult Vinterberg Hollywoodtól az elmúlt években, amikor vegyesen készített amerikai és dán gyártású filmeket.

Martin és barátai történetében minden fontos információt megismételnek, a karakterek problémái, motivációi világosak és érthetőek, az érzelmi váltások jól követhetők. Vinterberg egyértelművé teszi, hogy a tudományos alkoholizálást nem úszhatja meg mind a négy barát ép bőrrel, de sejtjük, hogy nem Martin húzza majd a rövidebbet. Az is sematikusan alakul, milyen hatással van az alkohol hőseinkre: Martin először szokatlanul laza, belevaló töriórát tart – miközben egyébként csak közhelyeket sorol Churchillről meg Rooseveltről, de ez szinte mindegy –, aztán lefejeli az ajtófélfát a tanári szobában.

Vertigo Média

Vinterberg és állandó forgatókönyvírója, Tobias Lindholm kényes témát boncolgatnak, amikor a Dániában is nagyon komoly, és éppen a gimisek generációjában egyre aggasztóbb problémát jelentő alkoholfogyasztásról készítenek olyan filmet, amely nem utasítja el kapásból a lerészegedés rítusát. Ám gondosan ügyelnek arra, hogy végső soron semmi markánsat ne állítsanak Skårderud elméletéről vagy a történetben felmerülő más problémákról.

Az alkohol megold bizonyos gondokat, de újakat is hoz az életbe. A házasság működtetése küzdelmes, de érdemes dolgozni rajta. A tanítás nehéz kenyér – bár kaviár jár hozzá –, de a diákok szemének csillogása miatt megéri.

A Még egy kört mindenkinek nagyon magas színvonalon, magabiztosan megrendezett és pompásan eljátszott film. Nemcsak Mikkelsent, hanem a rendezővel már a Születésnapban együtt dolgozó Thomas Bo Larsent is öröm nézni. Mégis felmerül a gyanú, hogy a fiatal Vinterberg, a Dogma-filmes, a kísérletező, kiszámíthatatlan alkotó kissé lesajnáló véleményt fogalmazna meg erről a jól fésült, kellemes, és végső soron kicsit sem felforgató vagy botrányos filmről. De biztosan neki is tetszene az a néhány kiszámíthatatlan, magyarázat nélküli, nagyvonalú jelenet, amelyeknek a legjobb pillanatokat köszönhetjük, és itt főként a filmet záró táncos megőrülésre gondolok.

A remek befejezés sűríti magába Vinterberg egyetlen provokatív felvetését, vagyis azt, hogyan lehet a Még egy kört mindenkinek az alkoholizmus bemutatásával együtt is az életöröm filmje. De biztosan erre az életörömre vágytunk?

Még egy kört mindenkinek (Druk), 2020, 117 perc. 24.hu értékelés: 7,5/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik