Belföld

Elmondta a kilenc évre ítélt győri pedofil: hatvanezret fizetett volna a tízéves fiúért három óránként

police.hu
police.hu

Kilenc év börtönre ítélte a Győri Járásbíróság gyermekprostitúció kihasználásának bűntette és gyermekpornográfia miatt azt a 42 éves gyömörei férfit, aki a Snapchaten keresztül akart egy tízéves kisfiút bérelni magának, hogy fajtalankodhasson vele.

Mété Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a bűnösségét beismerő férfi a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható leghamarabb szabadságra feltételesen. A férfit végleg eltiltották minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amely során 18 év alatti gyerek felügyeletével, illetve gondozásával foglalkozhatna.

A férfi március 30-án a Boylove Boylove” és a „bboylove8” felhasználó neveket használva vette fel a kapcsolatot egy számára ismeretlen személlyel, akiről korábban megtudta, hogy kiskorúakat közvetít szexuális cselekmények elvégzése céljából. A férfi az üzenetváltások során egy 10-11 éves fiút keresett orális aktus és közösülés érdekében.

A férfi minden megkezdett három óráért 60 ezer forintot fizetett volna a kiskorú gyermek szolgáltatásaiért, amelynek helyszínét a győri ETO Park bevásárlóközpont parkolójában leállított lakókocsiban jelölték meg.

Kapcsolódó
Videón, ahogy pedofilt érnek tetten Győrben a készenlétisek
Netes társkeresőn pénzért kutatott kiskorú fiú után egy férfi.

A pedofil meg is jelent a helyszínen a megbeszélt időpontban, s a lakókocsihoz érve ki is fizette a szolgáltatási díj felét, azaz 30 ezer forintot a jármű mellett várakozó közvetítőnek, aki a pénz átvételét követően átadta neki a lakókocsi kulcsát, amelyben a korábbi egyeztetések szerint egy tízéves kisfiúnak kellett lennie.

A készpénz átadását követően csaptak le a rendőrök a férfire, aki elmondta a hatóságoknak a történteket. A bíróság azonban csak csekély súllyal vette figyelembe a büntetés kiszabása során a férfi beismerő vallomását, mert a megbánás a részéről csupán csak a lebukástól való félelmet tükrözte. Lényeges súlyosító körülmény volt azonban, hogy a férfit felfüggesztettre ítélték korábban ugyanilyen bűncselekményért, s a próbaidő leteltét követően nem sokkal már újabb ilyen cselekményt követett el.

A férfi és a védője enyhítésért fellebbezett az ítélet után, míg az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozata megtételére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik