Megkapta a használatbavételi engedélyt az első Irán által fejlesztett koronavírus-vakcina – írja Szaid Namaki egészségügyi miniszter hétfői bejelentésére hivatkozva a Tehran Times című iráni lap. A Corivan Barekat néven futó oltóanyagot tavaly december 29-én mutatták be, és március végén indították el a gyártását.
„Dél-amerikai, afrikai országok, több szomszédos és két európai ország is érdeklődést mutat a Corivan oltóanyag vásárlása iránt”
– mondta Hasszan Dzsalili, az oltást fejlesztő kutatócsoport igazgatója június 8-án.
„Bár képesek vagyunk az oltóanyag exportálására, az Egészségügyi Minisztérium politikájának megfelelően egyetlen vakcinát sem exportálunk, amíg a hazai szükségleteket teljes mértékben ki nem elégítettük” – jelentette ki.
Iránban a koronavírus elleni tömeges oltási kampány február 9-én kezdődött el az orosz gyártmányú Szputnyik V oltással. Miközben a síita állam lehetséges hazai oltóanyagok fejlesztésére és tömeggyártására sok energiát fordít, külföldről is behoz már bevált vakcinákat. A nyugat-ázsiai ország továbbá Kubával, Oroszországgal és Ausztráliával közösen is oltóanyag gyártásába kezdett, ezek várhatóan szeptemberig kerülhetnek forgalomba.
A Razi néven futó, Irán által fejlesztett másik saját gyártású vakcinát várhatóan augusztusban kezdik terjeszteni a lakosság körében. Ennek az oltóanyagnak a klinikai vizsgálatait február 27-én kezdték meg, a humán tesztelés pénteken lépett a második fázisába.