Belföld

Havi százmillióért bérelne székházat a Posta

Tíz éven keresztül havonta százmillió forintért bérelne új irodaházat az állami cég, miután eladja budai központi irodaházát - írjas a Magyar Nemzet.

Jelentős összegeket kellene költeni a felújításra, erre hivatkozva eladja a budai Krisztina körúton található központját a Magyar Posta Zrt. – tudta meg a Magyar Nemzet. A napilap szerint társaság költségtakarékosnak tartja, hogy havi négyszázezer euróért, azaz mintegy százmillió forintért bérel új székházat a Népfürdő utcai Gateway Business Centerben.

Mivel az erről szóló szerződés legalább tíz évre szól, a posta legalább 12 milliárdot költ majd az ingatlan bérlésére. A posta szerint azonban költségcsökkenést eredményez például, hogy a munkatársaknak nem kell nap mint nap a szétszórt irodaépületek között „utazgatniuk”.

A társaság egyébként az utóbbi években tucatszám adta el üdülőit, jóléti és egyéb ingatlanait. Megvált a bajai, a dunakeszi, a tassi, a római-parti, a surányi, két siófoki, a fenyvesi és a tatai üdülőjétől, a szántódi üdülőtáborától, a gyöngyösi kempingjétől és egy mátrakeresztesi ingatlanától.

Bár 2009 helyett 2013-ra tolódik ki a postai szolgáltatások teljes liberalizációja, a Magyar Posta tervei között mintegy ezer kis posta vállalkozásba adása szerepel. A Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége szerint mindez tízezer postai dolgozó kiszervezését, szerzett jogaik elvesztését, a szolgáltatások színvonalának csökkenését jelenti – írja a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik