Belföld

Dobrev Klára: Magyar euróra van szükség!

A DK miniszterelnök-jelöltje szerint jár a magyaroknak, hogy ne érjen minden évben egyre kevesebbet a pénzük.

„Nyolc éve nem volt ilyen magas az infláció, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebbet ér a jövedelmünk vagy éppen a nyugdíjunk” – kezdte szerdai online sajtótájékoztatóját Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, amit az ATV szemlézett.

Dobrev arra reagált, hogy a KSH ma reggel megjelent adatai alapján májusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A DK politikusa felsorolta, hogy az étolaj több mint huszonöt százalékkal drágult az elmúlt egy évben, a tojás majdnem tíz százalékkal, az üzemanyag pedig csúcstartó: a benzin 36 százalékkal kerül többe, ami sok termék árát befolyásolja.

A politikus szerint egy erős és stabil forintárfolyam megakadályozná ezt a brutális drágulást, de érzése szerint Orbán Viktor és Matolcsy György nem érzi ebben a felelősségét, ő viszont rövid távon ezt tartaná legfontosabb feladatának, ha jövőre őt választanák miniszterelnöknek. Középtávon pedig bevezetné itthon az eurót.

Nem kell messze menni, Szlovákiában évek óta euróval fizetnek, ott a drágulás mértéke sokkal kisebb. Egy szlovák nyugdíjasnak, vagy egy szlovák bérből és fizetésől élő embernek nem kell minden évben azzal szembesülnie, hogy egyre kevesebbet ér a pénze

– hozott példát a szomszédból Dobrev, aki szerint a szlovákok példája nekünk is jár, ezért magyar euróra van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik