Tudomány koronavírus

Az influenzavírusok több törzse is kipusztulhatott a korlátozások miatt

Lehetséges, hogy a koronavírus miatti óvatosság és intézkedések, például a gyakori kézmosás és a távolságtartás hatására az influenzavírusok több törzse is kipusztult az emberi populációkban – írja az IFLScience. Korábban már felvetették, hogy a Covid-19-pandémia idején csökkent az influenzás esetek száma, egyes vélemények alapján a 2020-2021-es influenza-járvány elhanyagolható volt, de egyéb gyakori fertőző betegségeket is sikerült visszaszorítani.

A STAT szerint egyes influenzavírus-törzseket az elmúlt egy évben nem is észleltek, ami arra utalhat, hogy az érintett kórokozók kipusztultak.

A H3N2 egyik kládját, illetve az influenzavírus B egyik ágát egyetlen nemzetközi adatbázisban sem regisztrálták 2020 márciusa óta.

Ez két dolgot jelenthet: a leterhelt egészségügy vagy nem volt elég pontos az azonosításban, vagy a törzsek egyszerűen eltűntek. Trevor Bedford, a Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársa szerint komoly esély van rá, hogy az érintett kórokozók valóban eltűntek.

Tom Merton / Getty Images

Az influenzavírusoknak számos formája van, az A, a B, a C és a D típusok közül előbbi három fertőz embereket. A szezonális megbetegedések hátterében jellemzően az A és a B vírusok állnak. Az A-t további altípusokba osztják be, az H3N2 esetében a H a haemagglutininre, az N a neuraminidázre utal, mindkét fehérje a kórokozó felszínén található. A B ezzel szemben két ágra bontható, ezek közül az egyik a B/Yamagata, amelyet tavaly március óta nem mutattak ki.

A szezonális védőoltások elkészítése miatt fontos, hogy világszerte mérjék a törzsek terjedését, arányát. A 2020-2021-es adatok alapján a H3N2 altípus sokszínűsége az elmúlt időszakban jelentősen csökkent.

Koronavírus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik