Nagyvilág

Súlyos vonatszerencsétlenség történt Pakisztánban

Összeütközött két expresszvonat a dél-pakisztáni Szindh tartományban hétfőn, az első jelentések szerint legalább 30-an meghaltak, körülbelül 50-en pedig megsérültek, többek állapota súlyos – tudatták rendőrségi források az MTI szerint.

A szerencsétlenséget az első közlések szerint az okozta, hogy az egyik szerelvény a tartomány déli részén fekvő Daharki város közelében – egyelőre pontosan nem ismert körülmények között – kisiklott. Az országban az elöregedett vasúthálózat és a jelzőlámpák nem megfelelő karbantartása miatt gyakoriak a vonatbalesetek.

A tájékoztatás szerint többen a roncsok közé szorultak, és a mentési munkálatokban a helyi lakosok is segítenek. A hatóságok azt is közölték, hogy munkagépeket kértek a mentéshez, ám ezek médiaforrások szerint még jóval a baleset után sem értek a helyszínre.

A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma jelentősen emelkedni fog, mert a mentőalakulatok még sok vagonhoz nem jutottak el.

A pakisztáni Geo hírtelevízió helyszíni forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy legalább százan sérültek meg.

A pakisztáni állami vasúti társaság részéről azt közölték, egyelőre nem tudják kommentálni a hírt, mert a mentéssel vannak elfoglalva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik