A Fidesz szombaton bemutatott, 96 oldalas, környezetbarát papírra nyomott programja pontról pontra veszi az egyes kormányzati területeket. Az Erős Magyarország című program tizenkét fejezetben foglalkozik a jövő visszahódításával, a gazdasági növekedéssel és szociális biztonsággal, a szolidaritással, az egészségüggyel, a felemelkedéssel, a demokráciával, az Orbán Viktor által gyakran hangoztatott új többséggel, a gazdasággal, a környezetvédelemmel, a takarékos állammal, a törvényes renddel, és végül a következetes külkapcsolatokkal.
Csökkentenék az adókat
A gazdasággal foglalkozó fejezetben a párt programja kifejti, egyszerre növekedés- és egyensúlyorientált gazdaságpolitikát szeretnének folytatni. Ennek érdekében csökkentenék a munkáltatók adó- és járulékterheit, megerősítenék a kis- és középvállalkozásokat, és újraindítanák a Széchenyi-tervet, új munkahelyek teremtését tűzve ki célul.
Orbán Viktor – az Erõs Magyarország programmal irányt mutat (Fotó: MTI)
A program szerint az államháztartás egyensúlyát a „célzottan végrehajtott adócsökkentés” nem veszélyeztetné, sőt úgy gondolják, „az adóalap szélesítésével még növelhetőek is az állam bevételei”, amit többek között a korrupció visszaszorítását, a bürokrácia leépítését, és adócsökkentést is tartalmazó kifehérítési program is szolgálna.
A körbetartozások visszaszorítása érdekében minősített alvállalkozói láncokat szervezne a párt. A közüzemi szolgáltatásokban csökkentené a piac szerepét a Fidesz, az állami részvételt erősítve. A program szól az euró bevezetéséről is, ennek időpontját 2014-re teszik.
Autópályákkal mérsékelnék a munkanélküliséget
A munkaerőpiacról részletesen olvashatunk a párt által kidolgozott programban. Így a 45 év fölötti nők és az 50 évet betöltött férfiak elhelyezkedését járulékkedvezményekkel segítenék, új munkahelyek teremtésére pedig uniós pénzeket is bevonnának.
Megszüntetnék ugyanakkor a foglalkoztatás területi különbségeit állami beavatkozásokkal is csökkentenék: például az elmaradottabb régiók felé építenének autópályákat.
—-Középpontban a nyugdíjasok és nagycsaládosok—-
A Fidesz vállalná, hogy kormányra kerülése esetén megteremtené a járulékbefizetéssel arányos nyugdíjat, amelyért egy járulék-folyószámlát hoznának létre. Lehetőség lenne arra is, hogy a jelenleg magán-nyugdíjpénztári tagok visszatérhessenek az állami nyugdíjrendszerbe.
A Fidesz az alkotmányban rögzítené a gyermekvállalás ösztönzését. A programban – csakúgy, mint eddig – kiemelkedően foglalkoztak az anyákkal és a nagycsaládosokkal. A szolidaritásról szóló fejezetben ezen felül ingyenes internetet ígérnek a siketeknek és nagyothallóknak, és felgyorsítanák az akadálymentesítést is.
Megemelnék az orvosok fizetését
A Fidesz programja részletesen foglalkozik az egészségüggyel. A párt kormányra kerülése esetén tenne az átgondolatlan kórházbezárások ellen. A dokumentum kiemeli: visszavonnák a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, a kiegészítő biztosítások újabb formáit azonban alapvetően nem ellenzi. A Fidesz programjában átvette a szakma által kidolgozott „egészségügyi ellenreform” alapgondolatát: egészségügy legfontosabb feladata nem a betegellátást, hanem az egészségmegőrzés.
Corien Wortmann-Kool, az Európai Néppárt alelnöke és Orbán Viktor – koccintottak a sikerre? (Fotó: MTI)
A Fidesz béremeléssel szüntetné meg a hálapénzt, plusz forrásokat pedig a gyógyturizmusból vonna be az ágazatba. A dokumentum kiemelten foglalkozik a mentők helyzetével: szeretnék elérni, hogy a rohamkocsi 15 percen belül bárhova odaérjen.
Eltörölnék a tandíjat
A Fidesz oktatáspolitikai programja síkra száll a kistelepülési iskolákért, ezért a falvakban bővítenék az óvodai és iskolai helyeket. A párt deklarálta a felsőoktatási tandíj eltörlését. Fejlesztenék az intézmények infrastruktúráját, bevezetnék a kötelező etika- és demokráciaoktatást és több tornatermet építenének.
A romák felemelkedését a már megkezdett iskolai integrációs programok folytatásával képzelik el, többet áldoznának a tanórán kívüli iskolai programokra és felvételi előkészítőt indítanának a középiskolába készülő hátrányos helyzetűeknek. Ezeken felül megemelnék a cigányok egyetemi ösztöndíj-keretét is.
—-Szigorítanák a Btk.-t—-
A Fidesz civil ellenőrzés alá vonná a rendőrséget. A párt szerint jelenleg nincs jogegyenlőség, kapcsolatokkal meg lehet úszni büntetéseket. Ezen úgy segítenének, hogy gyakrabban alkalmaznák büntetési tételként a vagyonelkobzást.
A Fidesz a jelenleginél szigorúbb Büntető Törvénykönyvet szeretne kidolgozni: megtartanák a tényleges életfogytiglani büntetést, és növelnék a visszaesők, illetve a gyermekek és idősek ellen elkövetett bűncselekmények büntetési tételeit, csakúgy, mint a vandalizmus, a korrupció és a kábítószer-kereskedelem retorzióját.
A program szerint a rendőrségen belül új csoportot állítanának fel a körözött személyek felkutatására, valamint törvénybe iktatnák, hogy a bírósági tárgyalásokról hang- és képfelvételek készüljenek. Mindemellett megemelnék a bírák fizetését.
Erősebb katonaság és nemzetbiztonság
A Fidesz egyesítené a rendőrséget, a határőrséget, a tűzoltóságot és a katasztrófavédelmet. Többek között ezzel is tennének a rendőri bürokrácia csökkentéséért, az utcán pedig fokoznák a rendőri jelenlétet, akik barátságosak és megbízhatóak lennének.
A Fidesz programjában kiemelt szerepet kapott a hadsereg is, amelyre többet áldozna a párt. Kormányra kerülés esetén bevezetnék az önkéntes tartalékos haderőt: így bárki részt vehetne a kiképzésen. A titkosszolgálatokat teljesen átszerveznék és kirúgnák az NBH jelenlegi vezetőit.
Több pénz az egyházaknak
A program kiáll állam és egyház szétválasztása mellett, ám többet adna a történelmi egyházaknak szociális és oktatási feladataik ellátására. Ugyanakkor szigorítanák az egyházalapításról szóló törvényt.
Zöld program
A párt környezetvédelmi programpontja szerint kiirtanák a parlagfüvet és hatékonyabban szerveznék meg a szelektív hulladékgyűjtést. Ezen kívül a programban szerepel a megújuló energiák használatának növelése is.
Megadnák a kettős állampolgárságot
A Fidesz programjának külügyi része kiemelten foglakkozik az oroszokkal: a visegrádi országokkal közösen lépnének fel, különmegállapodások nélkül. Folytatnák a nyugatorientációt és kiállnának Horvátország EU-tagságáért.
A határon túli magyarokkal kapcsolatban a helyben boldogulást hangsúlyozza a párt. Ennek érdekében támogatja a párt az autonómia-törekvéseket és a kettős állampolgárság bevezetését.