Sport

Másodszor is kikapott a Merész-csapat

A magyar női vízilabda-válogatott kétgólos vereséget szenvedett a házigazda olaszoktól a Világliga selejtezőjében.

Pénteken két mérkőzést rendeztek a Vl-selejtezőben, és az első találkozót még sikerrel hoztuk: ötgólos különbséggel és magabiztos játékkal elintéztük a spanyolokat, míg egy nappal korábban szintén ilyen arányú vereségbe szaladtunk bele a németek ellen.

Így Merész András, négy felnőttel megerősített juniorcsapata abban a tudatban várta az Olaszország elleni mérkőzést – ők a németeket és a spanyolokat is megverték -, hogy esetleges győzelmükkel odaérhetnének a csoport második helyére, ami bejutást garantálna a a május végi-június eleji Vl-szuperdöntőbe, amelynek a kínai Csangcsu ad otthont.

Nos, a bravúr nem jött össze, ugyanis a vendéglátók már az első negyedben megléptek (4-2), majd a második etapban csak egy gólt dobva, de megnyerték a játékrészt, így a félidőben 5-2-es hátrányban vártuk a folytatást.

A harmadik és negyedik negyedben sem volt sok okunk az örömre, igaz, megkezdtük a felzárkózást. A végére mégis maradt a kettő közte, így három mérkőzés alatt a magyar hölgyek két vereséget és egy győzelmet gyűjtöttek, ezzel pedig a csoport harmadik helyén állnak.

Szombaton két újabb találkozó vár a válogatottra: 10:30-kor Magyarország-Spanyolország, este fél héttől pedig Németország-Magyarország összecsapásokat rendeznek.

Eredmény – Világliga-selejtező

Olaszország-Magyarország 8-6 (4-2, 1-0, 2-2, 1-2)
magyar gólszerzők: Lengyel 2, Gurisatti, Farkas, Horváth, Kövesdi 1-1

Az állás: 1. Olaszország 9 pont, 2. Németország 6, 3. Magyarország 3, 4. Spanyolország 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik