Pályán kívül

Elmaradt a budapesti balhé

egyiptomi futballhuligánok pere (egyiptom, futballhuliganizmus, )
egyiptomi futballhuligánok pere (egyiptom, futballhuliganizmus, )

A Ferencváros és a Diósgyőr huligánjai a hírek szerint össze akartak csapni egymással, ám nem lett belőle semmi.

Szombat délután 14 órakor játssza egymással soron következő bajnoki mérkőzésést az MTK és a Diósgyőr. A pálya környékén erős rendőri készültség várható, mert a diósgyőri drukkerek valószínűleg nem hagyják szó nélkül a múlt vasárnap történt atrocitásokat.

Az M3-as bevezető szakaszától csak rendőri felvezetéssel, autókonvojban jöhetnek be a diósgyőri szurkolók a Hungária körútra. A Hír24 információi szerint a ferenvárosi keménymag is készül a találkozóra, de ők a pályán kívül szeretnék lejátszani a meccset.


Fotó: MTI

Mint azt megírtuk, a DVTK-Ferencváros találkozó után – mely 2-2-re végződött -, megkéselték a zöld-fehérek két szurkolóját. Két huligán ugyanis kiszállt a kocsijából, és provokálták az FTC-szimpatizánsokat.

A rendőrség közleménye szerint tettlegességre került sor, és a vendégszurkolók bemenekültek az út széli ingatlanokba. A fradisták ezt követően megrongálták a házat. A zöld-fehérek egyik szurkolói blogján azt írták, a helyi lakosok inzultálták a fővárosiakat, ebből alakult ki a késelés.

Frissítés: A balhé szerencsére elmaradt. A mérkőzés előtt rendőrmotorosok várták a diósgyőri buszokat az autópályán, de azok nem érkeztek meg. Az a közel száz drukker, aki mégis a vendéglelátóról nézte a meccset (2-0-ra nyert az MTK) rendőri kísérettel, rendbontás nélkül hagyta el a fővárost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik