Élet-Stílus

Van olyan, hogy láborgazmus

Egy holland nőt naponta 5-6-szor is levett a lábáról.

Az egész akkor kezdődött, amikor az 53 éves holland nőt az intenzív osztályon kellett kezelni szepszissel. Néhány napot kómában töltött, majd miután felébresztették, égő, bizsergő érzést kezdett érezni a bal lábában.

Kicsivel ezután a nő ismét kénytelen volt orvoshoz menni, ám az ok ezúttal meglehetősen szokatlan volt. A bal lábából kiindulva naponta többször is orgazmusokat élt át, pontosan olyanokat, amilyeneket szex közben szoktak. A nő orvosa, dr. Marcel D. Waldinger szerint páciense szörnyen szégyellte magát a különleges orgazmusok miatt, állapotát pedig csak tovább rontotta, hogy az első vizsgálatok nem adtak magyarázatot a tüneteire.

Az orvos ekkor döntötte el, hogy mágneses rezonancia vizsgálatokkal képet készít a nő mindkét lábáról és az agyáról is. Kiderült, hogy a bal lábában lévő ideghálózat másképp fest, mint a jobb lábában, ezért az orvosok elektromos impulzusokkal stimulálták a bal lábát, aminek következtében spontán orgazmusai lettek.

Mivel a nő szeretett volna megszabadulni tüneteitől, az orvosok egy érzéstelenítő injekciót fecskendeztek a gerincvelői idegekbe. Ennek már több, mint nyolc hónapja. A nő azóta egyszer sem érzett spontán orgazmust.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik