Nagyvilág

Szerbiában minden vakcinából kell majd harmadik

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI
A köztársasági válságstáb tagja az influenzához hasonlította a koronavírus elleni védekezést.

Szerbiában a szakemberek egyetértenek abban, hogy mindenkinek fel kell vennie a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagját, nem lesz elég két dózis. Korábban ez a kínai vakcinánál vetődött fel, a Szabad Magyar Szó szerint azonban Branislav Tiodorovic járványügyi szakértő most azt mondta, ez független a gyártótól.

A köztársasági válságstáb tagja egy tévéműsorban nyilvánvalóvá tette, mindegyik vakcinából szükség lesz egy emlékeztető dózisra, éspedig a második adag után hat, nyolc vagy 12 hónappal.

Hasonló az eset, mint az influenzával. Az ellen is első körben fel kell venni a védőoltás mindkét adagját, majd évente egy emlékeztető vakcinára van szükség

– tette hozzá. A járványügyi szakértő szerint nincs szükség rá, hogy az emberek ellenőrizgessék, mennyi antitest van a szervezetükben, az attól függ, melyik védőoltást kapták, ahogy az is, mikor kell majd felvenniük a harmadik adag vakcinát.

Miodrag Čolić immunológus szintén arról beszélt, hogy évente kell majd oltani a koronavírus ellen, mert általában minden vakcina körülbelül egy évig hatékony. Szerinte Szerbia közel áll a kollektív immunitáshoz, de óvatosnak kell lenni, mert a koronavírusról még nem tudunk eleget.

A járvány terjedése várhatóan lelassul, ehhez hozzájárul az átoltottság és a nyári meleg  időszak is.

Az immunológus arról is beszélt, hogy a koronavírus elleni harc talán kevésbé lesz kemény, de ősszel is folytatódni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik