Gazdaság

Júniustól a rakpart, júliustól a Blaha újul meg

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Két jelentősebb építkezés is elkezdődik a nyáron Budapesten, mindkettő erősen gyalogosbaráttá tesz egy közterületet.

Várhatóan június második hetében megkezdődik a pesti alsó rakpart Margit híd és Parlament közötti szakaszának megújítása, a Blaha Lujza tér rekonstrukciója a tervek szerint júliusban kezdődik – írja az MTI.

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondta, a rakpart északi szakasza az eredeti tervekhez képest „zöldebb kialakítást kap”. A felújításnál 4-5 méteresre szélesítik a járdákat, a kihasználatlan forgalomtechnikai területeket „összehúzzák”, 30 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnek be az úton, valamint 35 fát is ültetnek – közölte.

A 1,4 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak az év végéig kell befejeződnie. Az érintett szakaszt várhatóan június második hetében zárják le.

A kormány – mint korábban a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára tudatta – a szakasz rekonstrukciójára 787 millió forintot folyósított a fővárosi önkormányzatnak a múlt év végén a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján.

A Főpolgármesteri Hivatal szerdai közleményében arról írt, hogy az Idősebb Antall József rakpart június 7-én kezdődő átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja ezen a szakaszon. A lépcsős partfal megmarad, azonban a Garibaldi utcai rámpa támfala beljebb kerül. A világörökségi védett látkép nem sérül, sőt, az új járdának köszönhetően séta közben gyönyörködhetnek majd abban a fővárosiak.

Balogh a Blaha Lujza tér megújításáról azt mondta, hamarosan befejeződik a közbeszerzési eljárás, és a tervek szerint júliusban indulhat meg a kivitelezés, ami másfél évig tart.

Elmondta azt is, Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva módosítja a fővárosi költségvetést, hogy a projekt elindulhasson. Első körben a térfelszínt újítják meg. A téren „ligetes érzést” szeretnének kialakítani, a jelenleginél várhatóan húsz fával lesz több – közölte Balogh hozzátéve, a teljes beruházás túlmutat a térfelszínen, a további ütemeket később valósítják majd meg.

A Főpolgármesteri Hivatal közölte, hogy a téren a gyalogosbarát találkozóhelyek kialakításáért a parkolók helyére árnyas pihenőtereket, zöldfelületeket, valamint vízjátékot alakítanak ki. Ugyancsak megújul a Színházi emlékkő és a tér emblematikus eleme, az 1960-as évek óta működő Gomba szökőkút. A felújítás kiemelt feladata, hogy a Blaha Lujza tér akadálymentes csomópont legyen: ehhez új zebrák jönnek létre, amik a felszínen átjárhatóvá teszik a forgalmas kereszteződést.

A Főpolgármesteri Hivatal közölte: a felújítás 3,47 milliárd forintból valósul meg. A munkához a kormány 1 milliárd forintot biztosít, amit csak 2021 végéig lehet felhasználni, ezért az intenzívebb munkavégzés többletráfordítást jelent majd a kivitelezőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik