Tudomány

A kijelző akadályozza az eBook-olvasók terjedését

A CeBIT-en egyre több távol-keleti gyártó mutatta be saját eBook-olvasóját. Az árak azonban továbbra sem csökkennek, mert a különleges kijelzőt csak egy cég gyárthatja az egész világon.
Kapcsolódó cikkek

A hannoveri számítástechnikai kiállításon megjelent tucatnyi gyártó mind arról panaszkodik, hogy a könyvlaphoz hasonló képet adó E-ink (elektronikus tinta) technológiával működő kijelzők miatt nem csökkenhetnek jelentősen a kész eszközök árai.

Az E-ink kijelzők lényege, hogy az elektronikus formában tárolt szövegeket vibrálás mentesen, szürke alapon fekete betűkkel jelenítik meg, és az ilyen tartalmak olvasása, a hagyományos monitorokkal ellentétben, nem okoz fejfájást, és az olvasó látását sem károsítja.

Az eszköz másik előnye, hogy egy 160 gramm súlyú olvasóra akár egy egész könyvtárat fel lehet tölteni, és a folyamatos használat ellenére is mindössze 2-3 naponta kell az akkumulátorokat tölteni.

Kindle nagyképernyős (A5-ös papírlap méretű) változata 489 dollár, azaz 96 ezer forint, a Magyarországon kínált kevésbé ismert olvasókat pedig 60-80 ezer forint közötti áron lehet beszerezni.

A CeBIT-en megjelent eBook-olvasók forgalmazói szerint az árakban jelentős áttörés csak akkor várható, ha más kijelzőgyárak is előrukkolnak valamilyen, az E-ink-hez hasonló technológiával. Új technológia bevezetését, vagy az E-ink gyártási jogainak megvásárlását már több neves kijelzőgyártó is tervezi, köztük a japán Sharp, amely a kiállítók információi szerint májusban mutatja be az E-ink-hez képest lényegesen olcsóbb megoldását.

(FOTÓ)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik