Nagyvilág

Szijjártó: Az izraeliek megköszönték, hogy Magyarország blokkolta az uniós nyilatkozatot

Politikai támadás zajlik Andrej Babis cseh kormányfővel szemben, ezért Magyarország szolidaritásáról biztosítja V4-es partnerét és barátját – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben. Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy Magyarország Izrael mellett áll, amikor barátját és szövetségesét „egy terrorszervezet lövi rakétákkal”.

Nincs új a nap alatt, Andrej Babis ellen célzott politikai kilövési kísérlet zajlik

– jelentette ki Szijjártó Péter kérdésre válaszolva az uniós tagországok külgazdaságért és kereskedelmi ügyekért felelős minisztereinek egynapos ülésének szünetében.

A kérdés azzal kapcsolatban hangzott el, hogy civil szervezetek az Európai Bizottsághoz fordultak, és vizsgálatot kértek a cseh miniszterelnök ellen, azzal vádolva Babist, hogy az ország vezetőjeként befolyásolja a tulajdonában lévő Agrofert holding működését, és ő a haszonélvezője a cégeihez irányuló állami és uniós támogatásoknak.

Szijjártó Péter szerint azért zajlik egyértelmű, mindenfajta jogi alap nélküli politikai támadás Andrej Babissal szemben, mert a cseh kormányfő „túlságosan hangosan ment szembe” a liberális fősodorral és képviseli nemzete érdekeit.

Azt mondta, Magyarország szolidaritásáról biztosítja V4-es partnerét és barátját.

Ugyanolyan támadás zajlik ellene, mint zajlott, és zajlik rendszeresen Magyarországgal szemben

– tette hozzá. A kiújult izraeli-palesztin konfliktussal összefüggésben feltett kérdésre válaszolva a külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: Izrael Magyarország barátja és szövetségese, ezért természetes, hogy Magyarország Izrael mellett áll, amikor

egy terrorszervezet lövi rakétákkal.

Elmondta, a kérdésben számos egyeztetést folytatott az izraeli kollégáival, akik megköszönték, hogy Magyarország blokkolta az Európai Unió korábban tervezett, vonatkozó határozatának kiadását. Magyarország a jövőben is egyeztetni fog Izraellel, ugyanis ha barátját és szövetségesét rakétákkal lövik, akkor az a dolga, hogy segítséget nyújtson számára – mondta Szijjártó Péter.

A nyilatkozat egyébként mindkét oldalt tűzszünetre szólította fel, és elítélte a Hamászt a támadásokért, ahogy Izraelt is a civil áldozatok magas száma miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik