A cégre szabott programok szervezésével az ITDH célja, hogy üzletfejlesztési tevékenységét célzottabbá és strukturáltabbá tegye. A magyar vállalatok számára külpiaci felkészültségük függvényében kínál a kht. szolgáltatáscsomagokat.
Az ITDH Euro Info Központjának (ITDH EIC) Európa Export Klub programja olyan kis- és közepes vállalkozásoknak segít, amelyek a külpiacra lépésüket még csak tervezik. A klubrendezvényeken így – a tavalyiakhoz hasonlóan – az exporttevékenység elkezdéséhez szükséges legfontosabb tudnivalókat, szabályokat, lehetőségeket mutatják be a cégeknek.
A program finanszírozására minimális, mindössze egymillió forintos forrás szükséges. Az elmúlt egy évben már kialakult egy állandó, mintegy száz vállalkozásból álló „klubtagság”. A szóban forgó cégek közül a felkészítés eredményeként néhányan már sikerrel szerepeltek nemzetközi üzletember-találkozókon. A kapcsolatokat az ITDH segítségével alakították ki.
A múlt év tavaszán útjára indított ITDH Export Klub a már exporttevékenységet végző, növekedési potenciállal és megfelelő szakismerettel rendelkező nagy- és középvállalati szférát célozta meg. A klubnak jelenleg több mint száz tagja van, és továbbra is nyitott a csatlakozni szándékozók előtt.
A cégre szabott exporttanácsadáshoz az ITDH teljes eszköztárát – külpiaci hálózat, kiállítások, vásárok, üzletember-találkozók – használhatják a vállalatok. Ezek mellett egyéni programként tárgyalássorozaton is részt vehetnek a célország – az ITDH által felkutatott – forgalmazóival, importőreivel.
A nemzetközi versenyképesség javítását célzó programra az idén mintegy 50 millió forintot költ az ITDH.
Magyar Péterék nemzeti színű konfettit lőttek az MTVA-székházra – galéria a propaganda elleni tüntetésről
A rendezvényen magyar zászlóból sem volt hiány.