Gazdaság

Majka cége tavaly veszteséges volt, mégis kivettek belőle 30 millió forint osztalékot

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Az énekes több cégben is társtulajdonos lett tavaly év végén.

Majka cége, a DYMA MM Kft. négy veszteséges év után 2018-ban hozott először nyereséget – igaz, addig nulla forint bevétele volt. Három évvel ezelőtt 121 millió forint bevételt hozott (ebből 1,3 millió forint körüli lett az adózott eredmény), tavalyelőtt viszont igazi sikertörténetként megháromszorozta a bevételét az előző évekhez képest: az árbevétel 374 millió forintra kúszott fel, és szemmel látható, 46,8 millió forintos adózás utáni eredmény maradt.

Május első napjaiban megjelent az Igazságügyi Minisztérium honlapján a cég 2020-as mérlege. Ebből kiderül, az árbevétel (valószínűleg a koronavírus miatt) a hetedére esett vissza (50 millió forint lett), és a DYMA MM Kft. hárommilliós mínuszban zárta a tavalyi évet.

A cég vezetői úgy döntöttek, a 44 millió forintos eredménytartalékból 30 millió forintos osztalékot fizetnek.

2019-hez hasonlóan tavaly is két főt foglalkoztatott a cég, rájuk bérköltség és bérjárulékok formájában 5,8 millió forint helyett 7,8 millió forintot költöttek – ez nagyjából 300 ezer forintos bruttó bért jelent fejenként.

Majka, azaz Majoros Péter tavaly év végén több cégnek is a társtulajdonosa lett az Opten szerint:

  • Az október elején alapított, ingatlan-bérbeadással foglalkozó Pomaha 5Rednek,
  • az október 13-én létrehozott, sportlétesítmény működtetésével foglalkozó PB Tomori Hungarynek, illetve
  • a december 15-én alapított, weboldalakkal foglalkozó Ishare Trade-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik