Belföld

Eltörte a mentős kezét egy agresszív férfi

Továbbra is börtönben marad az a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és súlyos testi sértéssel gyanúsított férfi, aki az ellátása közben eltörte a mentőápoló kezét Vértesszőlősön. Az ügyben eljáró nyomozási bíró ugyanis egyetértett a Tatabányai Járási Ügyészség indítványával és három hónappal meghosszabbította a férfi letartóztatását bűnismétlés veszélye miatt.

A mentősök március 30-án állampolgári bejelentést követően mentek ki a vérző férfihoz. A mentőápoló a férfi sebét ellátta, majd a mentőautóhoz kísérte, majd beültette, hogy további ellátás céljából beszállítsák a kórházba.

Az ellátott férfi ekkor agresszívvé vált, a mentőápolót több alkalommal meglökte, amelynek következtében a mentőgépkocsi nyitott ajtaján mindketten a földre estek, és ott a férfi tovább lökdöste és dulakodott az egészségügyi dolgozóval. A mentőautó vezetője próbálta megfékezni az agresszív férfit, aki a mentőápoló kezét megfogta, azt addig feszítette, amíg annak kézfeje eltörött. A férfit letartóztatták, most pedig újabb három hónappal meghosszabbították a kényszerintézkedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik