Foci

A brazilok nem akarnak sárgák lenni

Most szinte egy hónapon át minden a fociról szól, de adjunk valamit a kultúrának is. A nyitómeccsre például brazil és horvát különlegességekkel készülünk.

Misszióba kezdtünk a mai nappal, elhatároztuk, hogy nemcsak a focicsapatát ismertetjük meg olvasóinkkal a résztvevő országoknak, hanem önkényesen egy-egy aprócska érdekességet is tálalunk tőlük. Ma a brazilok és a horvátok vannak terítéken.

Bár a Facebook teli van a brazil Paulo Coelho idézeteivel, mégse tőle kerestünk a házigazdák részéről valami bölcsességet. Találtunk is érdekeseket, de volt egy mondás, amitől nem tudtunk szabadulni. Ha tükörfordítanánk, valahogy úgy festene, jobb pirosnak/vörösnek lenni öt percre, mint sárgának egy egész életen át.

Vad találgatásunk alatt még az is felmerült, hogy jobb a meccs hajrájában begyűjteni egy második sárga lapot, és korábban távozni az öltözőben, minthogy utána meccseken át kísértsen a már meglévő sárgánk. A legvalószínűbb verziónak azt okoskodtuk ki, hogy talán azt jelenti, hogy jobb megszégyenülni, mert az elmúlik, mint egy életen át bánni, hogy nem tettünk meg valamit.

Mindenesetre a vb végéig várjuk a portugál nyelvszakosok, vagy éppen a brazil kultúrában jártasak segítségét, magyarázatát. Addig is egy kissé groteszk rajzfilmes videó dallal szórakoztatnánk mindenkit, akinek a brazil zenéről a főbb stílusirányzatok mellett eddig a Girl from Ipamena, a Mas que nada, Michel Teló és ilyenek jutottak elsőre az eszébe.

Po jutru se dan poznaje – a reggel megmutatja, hogy milyen napunk lesz, ezt a tudást már a horvátoktól szereztük. Azt még nem döntöttük el, hogy a vb nyitómeccsére is kiterjesszük-e ezt a bölcs gondolatot.

Zenében igazi rock csemegét szolgálunk fel a nagy mérkőzés előtti pillanatokra. Az Azra zenekar

Lijepe žene prolaze kroz grad című dalát, még 1980-ból. A cím valami olyasmit tesz, hogy gyönyörű nők haladnak át a városon, a dalban meg vannak egészen meglepő népzenei elemek az undergroundos felhang mellett, amitől nem kevernénk össze mondjuk egy PUF-nótával, mindenesetre érdekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik