Élet-Stílus

Közel száz év után kapják vissza az örökösök Manhattan Beach-i telküket, amit elbitorolt a város

A család 1912-ben 1,225 dollárért vette a telket, ami ma már milliókat érhet.

1924-ben a kaliforniai Manhattan Beach-en a város elbitorolt egy tengerparti földterületet egy fekete családtól. 97 évvel később most úgy döntöttek, visszaadják a területet a sértettek leszármazottjainak.

Az ABC News írta meg, hogy a Los Angeles-i megyei felügyelőtanács 5-0 arányban úgy szavazott, hogy a terület visszakerüljön Willa és Charles Bruce utódjaihoz. A pár annak idején, 1912-ben 1,225 dollárért vásárolta a területet, ami ma már milliókat ér.

Bruce-ék a telken Bruce’s Beach néven strandot nyitottak a helyi fekete közösség számára, ami azonban rövid idő múlva többeket zavarni kezdett. A környéken élő fehérek és a Ku Klux Klan rendszeresen fenyegette a helyet üzemeltető családot, végül mégsem az ő hatásukra kellett bezárnia a boltot Bruce-éknak.

A város ugyanis kiemelt területté nyilvánította a telket és elvette azt Bruce-éktól. A tervek szerint parkot akartak telepíteni a strand helyére, de évekig hozzá sem nyúltak.

Most hogy a tanács megszavazta a terület visszaszolgáltatását, 60 napjuk lesz arra, hogy a kedvezményezettek bevonásával előálljanak egy részletes ütemtervvel. A legnagyobb akadály valószínűleg az lesz, hogy a megyei életmentő kiképző központ is a kérdéses területen működik, így most meg kell egyezniük arról, hogy a jövőben a központ bérleti díjat fizessen-e Bruce-éknak, vagy költözniük kell.

Janice Hahn, a Los Angeles megyei 4. körzet felügyelőbiztosa úgy kommentálta a történteket,

ami a múltban történt, igazságtalan volt nem csak Willával és Charles-szal, de az összes leszármazottjukkal szemben is, hiszen ők valószínleg mind milliomosok lettek volna, ha megtarthatják a sikeres vállalkozásukat.

Éppen ezért, amikor Hahn megtudta, hogy jelenleg a megye rendelkezik a terület felett, eltökélt szándéka volt, hogy visszaadja azt a jogos tulajdonosainak. Bízik benne, hogy a példájukból minél több város, megye és állam is tanulni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik