Belföld

A MOL az összes dolgozójának felajánlja a kínai vakcinát

Minden munkatársának, a töltőállomásokon dolgozóknak is felajánlja a Mol a Sinopharm-vakcinát – tájékoztatta a vállalat hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint a Mol már az oltások megindulásakor kezdeményezte, hogy részt vehessen a kiosztásukban, és az országos oltási munkacsoport döntése alapján mostantól minden munkatársuknak fel tudnak ajánlani Sinopharm-vakcinát.

A kritikus infrastruktúrát üzemeltetők mellett tehát már minden fizikai és szellemi munkavállalónk előtt nyitva áll a lehetőség az oltóanyag önkéntes felvételére. Az oltás lebonyolításában, beleértve mindkét dózis beadását, a Mol foglalkoztatásegészségügyi partnerei nyújtanak segítséget – írták.

A munkatársak az oltásra egy regisztrációs felületen keresztül tudnak jelentkezni április 28-áig – tették hozzá. Jelezték azt is, a töltőállomás-hálózatban dolgozók esetében, illetve azoknál a Mol-leányvállalatoknál, ahol nem elérhető az elektronikus felület, ott is segítenek a jelentkezésben.

Felhívták a figyelmet, hogy az oltási munkacsoport csak az oltásra jelentkezők nevének leadása után bocsájtja rendelkezésre az vakcinát, ezért azt kérték munkavállalóiktól, hogy tartsák be a határidőt.

Természetesen az oltás nem kötelező, de ahogy az orvosszakértők, úgy mi is azt javasoljuk, hogy minél többen vegyétek igénybe ezt a lehetőséget. Így tudjuk legjobban megvédeni szeretteinket, családunkat, kollégáinkat és saját magunkat

– írták munkatársaiknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik