Nagyvilág koronavírus

Egy hónap alatt 72 százalékkal csökkent a Covid-halálozások száma Angliában

WIktor Szymanowicz / NurPhoto / NurPhoto via AFP
WIktor Szymanowicz / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A járvány kezdete óta ez a legnagyobb havi visszaesés.

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett heti vizsgálata szerint Angliában már nem a koronavírus-fertőzésből kialakuló Covid-19 betegség az első számú halálozási ok. Az Egyesült Királyság messze legnagyobb, 56 milliós népességű országában márciusban 45 567 halálesetet regisztráltak a hatóságok, és ezek közül 4198-nak, vagyis a halálozások 9,2 százalékának szerepel közvetlen okaként a Covid-19 a halotti bizonylatokban.

Az ONS hangsúlyozza, hogy egyetlen hónap alatt 72 százalékkal csökkent a Covid-19 okozta halálozások száma, és ez a nagy-britanniai koronavírus-járvány kezdete óta az eddigi legnagyobb havi visszaesés.

A Covid-19-hez közvetlenül köthető halálozások rátája az év eleje óta meredek ívben csökken. A statisztikai hivatal csütörtöki grafikonos kimutatása alapján százezer lakosonként – a korosztályok alapján súlyozott számítási módszerrel mérve – januárban 549,6, februárban 392,3, márciusban 89,3 halálesetet okozott a Covid-19 betegség Angliában.

Ez azt jelenti, hogy januárban, a nagy-britanniai koronavírus-járvány most lecsengő második hullámának tetőpontján, még 27 ezer halálos áldozata volt a Covid-19-nek, és erről a szintről csökkent 4200 alá a halálesetek száma a múlt hónapban.

Hasonló dinamikájú csökkenést mértek az ONS szakértői Walesben is, ahol százezer lakosonként 541,7, 272,2, illetve 65,2 volt a Covid-19 okozta halálesetek száma az idei első három hónapban.

Az ONS csütörtöki ismertetése szerint a múlt hónapban a Covid-19-nél már több halálesetet okoztak Angliában és Walesben a demenciás betegségek – köztük az Alzheimer-kór -, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az emésztőszervi daganatok.

November és február között folyamatosan a Covid-19 betegség volt a vezető halálozási ok Angliában és Walesben – áll a brit statisztikai hivatal csütörtöki elemzésében.

A brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) kontaktkutató és tesztelő szolgálatának ugyancsak csütörtökön ismertetett friss kimutatása szerint az április 14-én zárult egyheti időszakban 18 050 koronavírusszűrés eredménye lett pozitív Angliában. Ez 9,2 százalékos csökkenés az egy héttel korábbi időszakban azonosított új fertőződéses esetek számához képest, és tavaly szeptember 2. óta a legalacsonyabb heti koronavírus-fertőződési adat.

A brit egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint a szerda este zárult hét napban 168-an haltak meg Covid-19 betegség miatt az Egyesült Királyság egészében. Ez 28,2 százalékos csökkenés az egy héttel korábbi azonos időszakhoz képest. A januári tetőzés idején volt olyan időszak, amikor naponta több mint 1800-an haltak meg Covid-19 betegségben országszerte.

(MTI)

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik