Kultúra

A Youtube-on indít heti műsort Friderikusz Sándor

Internetes csatornákra áll át műsoraival Friderikusz Sándor, ezt jelentette be a szombati Blikkben megjelent életmű-áttekintő interjújában.

Friderikusz szerint a televízió Magyarországon elvesztette egykori jelentőségét. A nagy tévécsatornákon már nemigen lehet beszélni „fontos dolgokról, ügyekről”, mert a csatornafőnökök szerint senki nem nézné meg. Ezért úgy döntött, visszavonul a tévéktől.

De mint mondta, ez az oka annak is, hogy az elmúlt három-négy hónapban felépített egy önálló kis tévéstúdiót, ahol független műsorszolgáltatásba kezdhet. Beszélgetéseit április 29-től – hetente egyszer, csütörtök esténként – a Facebookon és a YouTube-on lehet majd látni, illetve podcast formában hallgatni

Ezen keretek között végre már semmilyen kényszernek nem kell megfelelnem, olyan témákat veszek elő és olyan embereket hívok meg, amelyek és akik engem, csakis engem érdekelnek

– mondta Friderikusz a Blikknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik