Amit Edith Piaf jelenthetett a franciáknak azokban az években. Ami felszabadulhatott bennük, ha meghallották énekelni. A Szabadság vezeti a népet. Delacroix képén ennek a központi nőalaknak Marianne a neve. Nemzetnek és szabadságnak arrafelé egyként Marianne a megtestesülése. A haza nőnemű tulajdonnév.
Törőcsik Marinak eredetileg a Mariann nevet adták a szülei, a Krisztus utáni 1935. év novemberében, Magyarországon, a Heves megyei Pélyen.
Nem könnyed azonosulást kínálgatott, hanem szembesülést azzal, akik vagyunk, amit műveltünk és művelünk, s azzal, amit velünk műveltek, egyenként és együtt. Ennek a Törőcsik-féle szembesítésnek azonban mégsem egy vallatószoba képzelhető el a díszletéül, inkább a gyóntatószék.
Ébren kellett tartanom a lelkiismeretüket, amíg megérkezel, és megszabadítasz a zsarnoktól
– mondja a Törőcsik által játszott Elektra a feltámadt Oresztésznek Jancsó Miklós Szerelmem, Elektra című filmjében.
Emellett Törőcsik Mari sorsa egy kommunizmusnak, e világtörténelmi ajánlatnak a színre vitele is volt, hiszen sosem marad puszta véletlen, hogy hol és mikor adatik megszületnünk és élnünk. Ő az 1950-es évek első felének Kelet-Európájában lett azzá, akivé lennie kellett. Sorsa ezen a világtörténelmi prizmán keresztül szóródott bele aztán csaknem az összes szerepébe, s ennek minden árnyalatához, színéhez és fonákjához, illúziójához és csődjéhez rezdülésnyi pontossággal mozgósított egyedi eszköztárat. Filmográfiája éppen ennek a körülménynek és tudásnak a tablója tehát. Körhinta-beli partnere, Soós Imre ugyanebbe a világtörténelmi ajánlatba lényegében akkor és ott belehalt. Törőcsik viszont végigélte a saját életét és a saját korszakát. Korszakait.
Látjuk a vasvirágot és a nagyvárosi ikont (©Pilinszky János). Látjuk Dérynét, Édes Annát és Elektrát. Törőcsik figurái nem tudnak kívül lenni az adott történelmi időkön és erőviszonyokon. Az életművet nyitó Körhinta ezért nem(csak) egy küzdelmes szerelmi történet, ami bárhol és bármikor megeshetne, s talán éppen erre mutat rá a repülés-jelenet felszabadító extázisának „időnkívülisége”. Az életművet záró Aurora Borealis pedig nem egy múltnélküli nagymama búcsúja. Viszont a Szerelmem, Elektra sem (csak) egy forradalmi allegória, hanem az emberi intimitás ódája is, amikor Oresztész és Elektra néhány másodpercre végre egymáshoz érnek. A Makk Károly rendezte Szerelem elhallgatás-alakzataiban pedig ennek a kettőnek, történelemnek és érzékiségnek a közös mardosó valósága érhető tetten, költészetként.
Szabadság, szerelem. Ezeket az eszményeket, mondassanak ki a XIX. század közepén vagy a huszadik század derekán túl, a maguk valóságának egyediségében az emberi méltóság forradalma köti össze. A mások méltóságának forradalma. „Áldassék a neved, forradalom!”, Törőcsik Mari szájából hangzik el ez a mondat, a Szerelmem, Elektra zárómondata, de származhatna Petőfi Sándor naplójából is.
Ahogy pedig Petőfi Sándor nem egy költő, úgy Törőcsik Mari nem egy színész. Az ő sorsuk eggyé vált művükkel, eggyé vált hazájuk történetével.
