Sport

A spanyolok ellen javítottak női pólósaink

A magyar női vízilabda-válogatott 16-11-re győzött a spanyol csapat ellen az olaszországi Siracusában zajló Világliga-selejtező első, pénteki mérkőzésén.

A négy felnőtt játékossal megerősített juniorcsapat csütörtökön, az első találkozón ötgólos vereséget szenvedett a német hölgyektől úgy, hogy az első félidőben még jól tartottuk magunkat, ugyanis a szünetre csak egygólos előnyt szedett össze az ellenfél, azonban a folytatásban elfáradt a csapat és hat kapott gól mellett mindössze kettőt lőttek a magyarok.

A pénteki napot jól kezdtük, ugyanis 6-4-re megnyertük az első negyedet a spanyolok ellen, míg a második etap még lehengerlőbbre sikeredett: simán, 4-0-val hoztuk a játékrészt. Így a találkozó végére már ki is engedhetett a magyar válogatott, a vége ötgólos 16-11-es győzelem lett.

Pénteken még egy találkozót vívnak majd a pólósok, 19:45-kor a házigazda Olaszország lesz az ellenfél.

A Világliga-selejtezőről az első két helyezett jut be a május végi-június eleji szuperdöntőbe, amelynek a kínai Csangcsu ad otthont.

 

Eredmény – Világliga-selejtező

Magyarország – Spanyolország 16-11 (6-4, 4-0, 3-2, 3-5)
Magyar góllövők: Horváth 5, Hajor 3, Farkas 2, Kövesdi 2, Polák 1, Ziegler 1, Gurisatti 1, Garda 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik