Belföld

Biostatisztikus: A harmadik hullám tetőzésén túl vagyunk

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Ferenci Tamás biostatisztikus, a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai Munkacsoport tagja adott interjút a portfolio.hu-nak. A szakértő ebben egy hosszabb gondolatmenet végén arra jutott, hogy a harmadik hullám tetőzésén túl vagyunk, igaz, ez még nem jelenti azt, hogy fellélegezhetünk.

Ferenci erre a reprodukciós rátával (R) kapcsolatos eszmefuttatása végén jutott.

A magyarországi járványhelyzetről elmondható, hogy a második hullám lecsengésekor az R 0,8-ra csökkent. Ez volt a reprodukciós ráta mélypontja, amikor még az angol variáns nem kezdett el terjedni. Január közepén kezdett el nőni az R, és február elején újra elérte az 1-es szintet; legkésőbb akkor már lehetett sejteni, hogy gond van. Abban a hónapban végig egyenletesen emelkedett az R, és február végére elérte az 1,3-as szintet is. A márciusi korlátozó intézkedések tudták megtörni az emelkedő trendet, így mostanra már egy fertőzött újra kevesebb, mint egy embernek adja át átlagban a betegséget. Az R érték jelenleg nagyjából 0,7-0,8 körül lehet.

Ezután mondja azt Ferenci, hogy a

tesztek egynegyede ugyan még mindig pozitív, ami nagyon magas szám, de hetek óta állandó, így az sem valószínű, hogy az alacsony tesztelési intenzitás az oka a mostani kis R-nek. Ez, és több más indikátor ugyanilyen irányba mutató eredményei alapján merhetem mondani, hogy e hullám tetőzésén túl vagyunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy a bajokon is túl vagyunk, a borzasztóan túlterhelt egészségügy miatt a lecsengés üteme is nagyon fontos lesz.

A beszélgetés során még azt is mondja, hogy

  • Magyarországon legkevesebb 3-3,5 millió közé tehető azoknak a száma, akik átestek a betegségen,
  • illetve, hogy a brit variáns alap reprodukciós száma miatt a közösségi immunitás szintje így inkább már 75-80 százalék körülire tehető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik