Belföld

Egy közpark besorolású, dunaparti területen építhetnek kosárlabdacsarnokot Nagymaroson

nagymaros.hu
nagymaros.hu

A nagymarosi önkormányzat, illetve az önkormányzat által támogatott Cédrus Művelődési és Sport Egyesület kosárlabdacsarnokot kívánnak építeni egy dunaparti területen – írja a hvg.hu. A terület viszont közpark minősítésű, így nagyon alacsony a beépíthetősége, sportcsarnokot pedig egyáltalán nem lehet ott elhelyezni. Vagyis az építkezéshez módosítani kellene a terület besorolását, legalábbis azt a részét, ahol az építmény állna.

A Heinczinger Balázs polgármester által vezetett önkormányzat egyszerre több más helyen is módosítaná az építési szabályzatot és egyéb településrendezési eszközöket. Mivel a módosítások természetvédelmi övezeteket is érintenek, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) is érintett, amely még 2020 közepén több ponton kifogásának adott hangot a javaslatok miatt. Sok helyit zavar, hogy az önkormányzat, illetve a Cédrus közparkban építkezne, nem értik, miért pont ott akarják felhúzni a csarnokot. Heinczinger Balázs polgármester a hvg.hu-nak nem kívánt nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről van szó, amiről csak akkor akar beszélni, ha lezárult.

A sportcsarnok még az előző önkormányzati vezetés projektje, az engedélyezési terveket is ők készíttették. Petrovics László, aki a 2019-es országgyűlési választásokig vezette Nagymarost viszont nyilatkozott a portálnak. Szerinte

  • a tervezett kosárlabdacsarnok jó helyen lenne a kijelölt területen,
  • a sportcsarnok nem csak Nagymarosnak épülne, Verőcétől Ipolydamásdig a környező települések lakói számára is könnyen elérhető lenne,
  • a csarnok pedig csak az első lépés lenne, további fejlesztésekkel Nagymaros lehetne a sportos, aktív turizmus központja a Dunakanyarban,
  • az épület a Cédrus birtokába kerülne, de a terület nem,
  • igaz, hogy a terület jelenleg részben Natura2000 besorolású. De csak azért, mert ott valaha a folyó volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik