Szórakozás

Volt férje egyszer ököllel verte össze Bíró Icát, mert későn jött haza egy buliból

YouTube.com/partizán
YouTube.com/partizán
Egyetlen egyszer volt ilyesmire precedens a házasságuk alatt.

A Partizán YouTube-csatornájára került fel egy interjú Bíró Icával, akinek Gulyás Márton felidézett egy nyilatkozatot, mikor a Metál Lady azt mondta korábbi házasságáról, „voltak durva dolgok is, dehát ott volt a gyerek, ami miatt az ember alkalmazkodik”.

Igen, volt durvaság. Hajnali három-négy órás hazaérések, és egyszer úgy voltam vele, legyen már vége, én is elmentem a haverokkal buliba. Akkor Metál Lady voltam, felhívtam az ismerősöket és egy Ossian-bulin a Magányos angyal ópuszra bőgtem, körbefogtak a rockerek, és aztán direkt mondtam neki otthon, hogy »na, milyen, amikor az ember három-négykor jön haza?«. Na, aztán ott kaptam. Nem fogadta el tőlem, kicsit összevert, szó szerint. Egyszer és utoljára. Nem cifráznám, ököllel esett nekem.

Az interjút már csak azért is érdemes végignézni, mert Bíró többek között arról is beszél:

  • modellkarrierje alatt többször is próbálkoztak nála elég nyomulósan a férfiak, volt, aki az öltözőbe is kamerát szerelt, hogy meztelenül nézegethesse,
  • a kereskedelmi tévécsatornákon lévő celebes műsorokba inkább csak rossz anyagi helyzete miatt jelentkezett,
  • szót ejtett Sebestyén Balázsék rádióműsoráról, melyben „a nemzet seggének” nevezték őt,
  • ha nem élne az édesanyja, akinek a nyugdíjából kap segítséget, az is lehet, a napi szükségleteit sem tudná fedezni a saját pénzéből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik