Közélet

Egy évre bezár az Eurocenter

Google Street View
Google Street View

Új köntöst ölt magára az óbudai Eurocenter bevásárlóközpont: a beruházó WING Zrt. 2021 tavaszán kezdi meg a felújítási munkákat, hogy az átalakítást követően, 2022 tavaszán nyissa azt meg – számolt be a Magyar Építők.

A WING Zrt. közleménye alapján arról írnak, hogy megújult bevásárlóközpont többek között felújított mozival és tetőkerttel várja majd jövőbeli látogatóit.

A bevásárlóközpont üzleteinek döntő többsége 2021. április 3-án, szombaton este zárt be, míg a hipermarket és az autómosó várhatóan május folyamán zárja be kapuit. A teljes építészeti megújulásnak köszönhetően kívül belül felújítják a létesítményt. A zöld szemlélet jegyében többek között kerékpártárolók, elektromos autótöltő állomások is elérhetők lesznek. A megújuló Eurocenter teljes egészében akadálymentes lesz, és a közelmúlt hatásai alapján a fejlesztés során kiemelt figyelmet fordítanak az egészségtudatosságra is.

Az Eurocentert a WING 2018-ban vásárolta meg, amit a III. kerületi Bécsi út mellett található bevásárlóközpont adottságai, kitűnő autós és tömegközlekedéssel történő megközelíthetősége, valamint az épületben és a lokációban rejlő fejlesztési potenciál indokolt. A felújítás létjogosultságát támasztja alá, hogy a III. kerület és a kapcsolódó agglomeráció vásárlóerő indexe jóval az országos átlag feletti, illetve a térség további fejlődés előtt áll a tervezett és fejlesztés alatt álló lakóparkoknak, irodaházaknak és multifunkcionális projekteknek köszönhetően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik